Döbbenten olvasom az elémhengeredő hírfolyamban, hogy az országgyűlés betiltotta a világirodalmat. Ennek részeként természetesen betiltotta a magyar irodalmat is, sőt az irodalomból kinőtt filmkultúrát is. Holnap gyúlnak a könyv- és filmmáglyák, bilincsbe verik az írókat és fordítókat, nem utolsó sorban az olvasókat. Mintha a világhírű Bradbury-disztópiába csöppentünk volna: a magyar országgyűlés elindult a Fahrenheit 451 által kikövezett, pontosabban kiégetett úton. Magyarországon lezárult a Gutenberg-korszak. 

Kép forrása

Íme, összeér, ami összetartozik
Homlokráncolva nézegettem az áradó információkat és lassan összeállt valami nagyon furcsa kép. Kiderült, hogy a magyar országgyűlés nemcsak az irodalmat tiltotta be, de tulajdonképpen a kultúra egészét. Nem lehet ezentúl szabadon csodálni a képzőművészeti alkotásokat, nincs többé színházba járás, de még a koncertekre váltott jegyek sem lesznek érvényesek. A világirodalom, illetve az egyetemes kultúra – benne természetesen a magyar irodalom és kultúra – ugyanis vállalhatatlanná lett, holnap bevezetik a kötelező egyengondolkodást és vélhetően élesítik az oltakozás során beültetett chipeket. Íme, összeér, ami összetartozik. Most látjuk csak, mire is volt jó a járvány és a chipbeültetés. 
Hamarosan azt is megtudom, hogy a hazánkban tomboló terrordiktatúra nem az irodalmat és a kultúrát, de magát a valóságot tiltotta be. Ezentúl nem lehet néven nevezni a dolgokat, nincs többé egyes és kettes szülő, nincs többé gender-fluiditás, nincs nemváltás, szóval semmi nincs, ami persze van, csak most megtiltották, hogy legyen. 

Kép forrása

Hősök és antihősök
Na, rendben, némi túlzást tettem a bevezetőbe. Ugyanis alig-alig döbbentem meg a világirodalom, az egyetemes kultúra és a kozmikus valóság fekete napjának rémlátomását bemutató cikkek, kiáltványok, blogbejegyzések és Facebook-kommentek áradatát látva. Választáshoz közeledünk és tisztában vagyok vele, hogy napjaink politika-technikája a végletesen kiélezett kommunikációra, a szélsőségesen polarizált közösségi térre, a vagylagosságra és persze az agit-prop nagyotmondásra épül. Így persze egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy polgártársaink politikával mélyen átitatott érzelemvilágában minden lehetséges: az ellenoldal sátáni gonoszsággal és diabolikus hatalommal pusztít mindent, ami nekünk fontos, a mi hőseink pedig antik kultúrhéroszokként küzdenek mindannyiunk boldogságáért. Ebbe a narratívába azután tényleg minden belefér, akár a világirodalom betiltásának vádja is. 

Kép forrása

Hatalomtechnikai kérdés
Két dolgon lepődtem meg valóban. Egyfelől azon, hogy komoly, értelmes emberek, írók, szerkesztők, kiadók miképpen tudnak beállni ebbe a troll-kompániába. Én jobbára azt hiszem, hogy az efféle szellemi vezetők dolga nem a nagyotmondás, sőt a még nagyobbat mondás volna, hanem inkább az elemzés, az értelmezés, esetleg a visszásságok megmutatása. De, amikor neves írónk le bírja írni azt a félmondatot, hogy „az Íliászt (meg nagyjából az egész klasszikus irodalmat) és pl. a Varázshegyet is betiltották”, amikor komoly könyves magazinok arról értekeznek, hogy Szapphó és Harry Potter is tiltólistára kerül, akkor indokolt a megdöbbenés. 
A másik meglepetésemet az okozta, ahogy a témában megszólalók megfontolás nélkül utasították el az értelmes vita lehetőségét. A kirobbanó hisztéria mögött ugyanis a gyermekek védelmében elfogadott törvény áll, amely rögzíti a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát. Ennek okán az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozás nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére. S ennek biztosítása végett csak regisztrált szervezetek tarthatnak vagy szervezhetnek ilyen foglalkozást. Azt is rögzíti, hogy a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatnak pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását, valamint olyat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is. 
Az elfogadott jogszabály nyilván tartalmaz megkérdőjelezhetetlen elemeket és tartalmaz olyan felvetéseket is, amelyekről lehet vitatkozni. Ez a kérdés azonban egy másodpercig sem merült föl. Senkitől, illetve csak nagyon kevesektől hallottunk olyat, hogy ezzel egyet ért, azzal vitázik. A megszólalók túlnyomó többsége számára a gyermekek védelme hatalomtechnikai kérdés. A politikai adok-kapokban a gyerekek érdeke tulajdonképpen semmilyen szerepet nem játszik. Mellékszereplők ők, aprópói egy újabb összecsapásnak, aminek segítségével még mélyebbre tudják ásni a politikai közösségeket elválasztó szakadékot azok, akik ebben érdekeltek.  Gyerekek, könyvek, filmek és egyebek ebben nem játszanak szerepet. És persze a homoszexualitással élő felebarátaink sem.