Meghalt Törőcsik Mari

Életének 86. esztendejében elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja.

Kép forrása

Truffaut elismerése
Heves megyei Pélyen született, szülei pedagógusok voltak. Nagyapja apró mozijában arról ábrándozott, hogy jön majd egy híres színész és felfedezi. Egerben az angolkisasszonyoknál tanult, majd előfelvételt nyert a békéstarhosi zenei gimnáziumba. Végül mégis - az évnyitó napján - egy fővárosi közgazdasági gimnáziumba iratkozott be.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapta meg Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. A születésekor kapott Marián helyett a rendező javaslatára kezdte használni a Törőcsik Mariann, majd Mari nevet.
1956-ban a cannes-i filmfesztiválon sokakat megigézett törékeny alakja, kifejezőerejének gazdagsága, köztük volt az író Jean Cocteau és a rendező Francois Truffaut is. Utóbbi azt írta: „anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla, ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát.”

Kép forrása

Vasvirág, Édes Anna
1958-ban a Nemzeti Színház szerződtette. A következő három évben tíz filmet forgatott, a kor legjobb alkotásaiban játszhatott (Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna), a Jancsó Miklós rendezte Csend és kiáltásban, majd a Szerelmem, Elektrában. Ezt követte a Szerelem Makk Károllyal. Megismerkedett későbbi férjével, Maár Gyulával, aki neki írt filmeket, a Déryné, hol van? című alkotásért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon. Vígjátékokban is játszott (Gárdos Péter: Szamárköhögés, Tímár Péter Csapd le csacsi), később felfedezték a „fiatalok” - Xantus János (Női kezekben), Janisch Attila (Hosszú alkony), Mispál Attila (A fény ösvényei), Kamondi Zoltán (Halj már meg!), Fazekas Csaba (Swing) - is. Szerepelt a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmben, Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény című filmjében a főszerepet alakította. Több tévésorozatban is feltűnt.
A színházban kezdetben sokat kínlódott, színpadi színésznővé Zorin Varsói melódiájában nyújtott alakításával vált. Kiváló rendezők segítségével bonthatta ki ösztönös adottságait, művészi eszközeinek kiteljesítésében Jurij Ljubimov és Anatolij Vasziljev is inspirálta.
Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig.
2009-ben Kaposváron Marguerite Duras Naphosszat a fákon című színművében állt újra színpadra, majd a Nemzeti Színházban a többi közt Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú, Gorkij Éjjeli menedékhely, Ibsen Brand és Brecht Galilei élete című darabjában láthatta a közönség.

Kép forrása

Kossuth Nagydíj és megannyi más
A művészetét elismerő díjakat felsorolni szinte lehetetlen. 1959-ben Balázs Béla-díjjal, számos nagy nemzetközi fesztiválon a legjobb női alakítás díjával ismerték el, 1994-ben életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal (1964, 1969). Kossuth-díjat (1973) és Kossuth Nagydíjat (1999) is átvehetett, 1971-ben érdemes művész, 1977-ben kiváló művész címet kapott. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték neki oda, 2000-ben a nemzet színésze lett.
A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki könnyeit törölgetve nézte végig kollégái, barátai őt köszöntő előadását, az évforduló alkalmából pedig így vetett számot: „nekem szép és gazdag életem volt.” Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására.

Kép forrása

Ő a Törőcsik Mari!
Törőcsik Mari pályájáról és civil életéről több könyv is megjelent. A sok közül különösen érdekes Bérczes László életútinterjúja. Lenyűgözően érdekes beszélgetések Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról.
Semmiképpen se feledkezzünk meg Keleti Éva zseniális képeit tartalmazó könyvről; aki ezt az albumot - 95 fotót - végignézi, az szembesülhet egy nagy ívű művészpálya megszületésével, kibontakozásával és beteljesülésével.
Végül egy személyes, de nagyon kedves emlék. Akkoriban, ha jól emlékszem a Vincellér utcában lakott, reggelente ott ment egy nejlon cekkerrel bevásárolni. Nagynéném bejárónője - falusi asszony - épp az ablakot tisztította, s nem törődve a veszéllyel, kint lógott a mélység fölött. 
- Maga azonnal menjen vissza, mert mindjárt lezuhan és összetöri magát! - kiáltott rá rémülten a művésznő.
- Ugyan már, nem félek én, semmi az nekem. - replikázott Annuska.
- Még a végén baj lesz! - szólt újra és meglóbálta a cekkert. 
A hangzavarra a nénikém is odasietett az ablakhoz, kinézett és összecsapta a kezét: „Hallod Annuska, fogadjál szót, ő a Törőcsik Mari!”