Izgalmas évet zártunk a minap. Könyves-kulturális ügyekben számos sosemvolt esemény esett meg, sejthető, hogy az idei folytatás sem lesz kevésbé érdekes, izgalmas, tartalmas, vitákban gazdag. Nem tudom, a kínaiak szerint minek az éve volt 2018, de nekünk, európaiaknak biztos, hogy a kultúrharc esztendeje lett. 

Kép forrása

Kinek a kulturális diktatúrája
Kezdjük is ezt a kis összefoglalót a legnagyobb hullámverést kiváltó vitával, a kirobbant kultúrharccal. Szakács Árpád újságíró Kinek a kulturális diktatúrája? című publicisztikasorozatában tárta fel a kulturális élet megannyi ellentmondását. A sorozatnak köszönhetően soha annyit nem foglakozott a hazai közgondolkodás a kultúra állapotával, mibenlétével, mint a 2018-as évben. A megjelent cikkek az év vége óta könyv formájában is olvashatóak, Bayer Zsolt Tűrhetetlen című sorozatával kiegészülve.
Szakács sorozata nyomán a kulturális intézményrendszerben is átalakulások kezdődtek. Júliusban menesztették Hammerstein Juditot, a Balassi Intézet vezetőjét, októberben pedig leváltották a vitákban súlyosan támadott Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját, egy Tanácsköztársaságot méltató kiállítás miatt. Decembertől ideiglenes igazgatóként Demeter Szilárd író irányítja az intézményt. 
De a kormány decemberben módosította a filmtörvényt is, miután óriási vihar robbant ki egy napvilágra került forgatókönyv körül. A Nándorfehérvár ostromáról szóló, Az utolsó bástya című film az éles bírálatok szerint tele van történelmi anakronizmusokkal, és semmiben nem tükrözi a nemzeti érzelmű közönség elvárásait. A filmtörvény módosítása ezen kívánt segíteni azzal, hogy a tévéfilmeket ezentúl a Televíziós Film Mecenatúra nevű alap támogathatja, amely egyebek mellett a magyar történelmi múltat és kultúrát bemutató filmeket és sorozatokat segíti megszületni.

Kép forrása

Kinek az emléknapja? 
Tavaly tartották a Mátyás király emlékévet. A programsorozat nemcsak a Kárpát-medencei, hanem a diaszpóra magyarságához is elért. A négyszázötven éve elfogadott tordai vallásbékéről is ünnepségsorozattal emlékeztünk meg. A lezárult Arany emlékévhez kötődően pedig Arany János restaurált szobrát februárban visszahelyezték a fővárosi Múzeumkertbe, márciusban pedig átadták a felújított nagyszalontai Csonkatornyot, benne a költőről szóló kiállítással.
No, de emlékévünk volt eddig is sok. Magyar széppróza napját azonban tavaly ünnepeltünk először. Izgalmas vita előzte meg ezt is. A Magyar Írószövetség Választmánya a 2017 november 13-i ülésén úgy döntött, kezdeményezi, hogy ezentúl minden év február 18-án, Jókai Mór születésnapján rendezzék meg A Magyar Széppróza Napját. A kezdeményezés előzményéhez tartozik, hogy az ötletet eredetileg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése vetette föl az Ünnepi Könyvhéten. Akkor – nyilván megrendülve Esterházy Péter július 14-én bekövetkezett halála miatt – azt javasolta a MKKE, hogy Esterházy születésnapja, április 14. legyen a Magyar Próza Napja.

Lett egy kis purparlé a dologból, de végül a józan megfontolás győzött. Az április 14.-i dátum túlságosan közel van április 11-éhez, a József Attila születésnapján ünnepelt Magyar Költészet Napjához. Az Írószövetség pedig nem szeretné elvenni a figyelmet a vers elől, ezért egy távolabbi időpontot kerestek. Így esett a választás Jókai Mór születésnapjára.Akárhogy is, február 18-án, Jókai Mór születésnapján először ünnepeltük Kárpát-medence-szerte a magyar próza napját. 

S, ha már próza: az év elején jelentek meg az első, Előretolt Helyőrség Íróakadémia által gondozott szépirodalmi kiadványok is, az év folyamán pedig összesen több mint harminc kötetet adott ki az Orbán János Dénes költő, író által vezetett tehetséggondozó szervezet. 

Kép forrása

Kinek az irodalma? 
Végezetül ne hagyjuk szó nélkül azt a tényt se, hogy a második világháború óta tavaly először nem osztották ki az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémiát érintő információszivárogtatási és szexuális zaklatási botrányok miatt.
Mint emlékezetes a testület körül fura botrányok robbantak ki. Egyik oldalon korrupciós vádak merültek föl, másik oldalon pedig valami zavaros zaklatási ügy rajzolódott ki. Áprilisban kiderült, hogy az akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson költő eltitkolta, hogy résztulajdonosa egy olyan vállalkozásnak, amely támogatást kapott a Svéd Akadémiától. Hab a tortán, hogy a metoo-bolondériát kihasználva Katarina Frostenson férjét, Jean-Claude Arnault-t többen is megvádolták szexuális zaklatással. Forstensont egyúttal azzal is megvádolták, hogy ő a felelős a nyertesek nevének kiszivárogtatásáért. Szóval igazi össztűz zúdult a költőnőre. A Nobel-díj Bizottság tagjai közül többen is bejelentették, hogy nem kívánnak részt venni a további munkában, végül pedig a díjazást is lemondták. 
Több se kellett egy médiaéhes újbaloldali csoportnak, mindjárt bejelentették, hogy majd ők csinálnak Alternatív Nobel-díjat.  A közel száz svéd írót, színészt, újságírót és más kulturális szereplőt tömörítő Új Akadémiának nevezett szervezet egyúttal új funkciót adott az irodalomnak. Közleményükben például így fogalmaznak: „Azért alapítottuk meg az Új Akadémiát, hogy emlékeztessük az embereket: az irodalomnak és a kultúrának a demokráciát, az átláthatóságot, az együttérzést és tiszteletet kell hirdetnie privilégiumok, arrogáns előítéletek vagy szexizmus nélkül.”
És ezzel vissza is kanyarodtunk oda, ahonnan elindultunk: a kultúrharc frontjain csapataink harcban állnak.