Szeptember huszonhetedikén mutatták be az Örkény Könyvesboltban Vörös István író, költő, műfordító, szerkesztő, egyeteme tanár legújabb, Thoman Mann kabátja című regényét. A beszélgetést a Noran Kiadó szerkesztője, Darvasi Ferenc vezette.

Kép forrása

Mannék kabátja?
Az első kérdés magától értetődően Thomas Mann művészetét járta körül, nem kímélve írót, kabátot, nagyregényt. Vörös István a tőle megszokott ironikus és egyben filozofikus módon válaszolgatott, elmondta, hogy a könyv ötlete tulajdonképpen egy Thomas Mann monográfiában talált kép kapcsán született meg. Ezen a képen Thomas Mann és a testvére, a szintén író Heinrich Mann látható idétlenül ható pózában, de mindketten gyönyörű, elegáns kabátban néznek a kamerába. Megtudtuk, hogy Vörös a középiskolában nem kedvelte Mannt, annyira nem, hogy a tablóképükre is felragasztották a fotóját. Felnőttként igyekezett szinte minden könyvét elolvasni, számára a lassú, nagyon higgadt építkezése tetszik, és hát nem véletlenül őt tartja a huszadik század egyik legnagyobb írójának. Vörös István kitért rá, hogy általában véve egyszerre több dolog foglalkoztatja, ebben az esetben, a könyv írása idején igyekezett minden őt érdeklő témát egy szövegbe becsatornázni. A regényt 2006-2007 között írta, amikor Berlinben töltött hosszú időt DAAD-ösztöndíjasként. Gondolkodott azon, hogy legyen folytatása a könyvnek, ennek eredménye néhány, a gépén elmentett szövegvázlat, de végül úgy döntött, hogy azokból nem lesz következő könyv, ahhoz külső nyomás kellene, olyannyira külső, hogy egyezzen az ő belsú akaratával is.

Kép forrása

Itt a zseni, hol a zseni
Vörös beszélt a nagyregények helyzetéről szintén, úgy látja, sokan próbálkoznak manapság a mágikus realizmussal, mint folytatható úttal, de ő ezeket a kísérleteket üresjáratként értékeli. Nagy kockázatot vállal, aki manapság több száz oldalt szán egy regénynek, bár van, akinek ez jól áll, mint például Nádas Péternek.
Vörös meglátása szerint Thomas Mann zseni, bár nem úgy, mnit például Bulgakov, akiből szinte süvített a zsenialitás. Azt tette még hozzá mindehhez, hogy nem mindig a zseni alkot zseniális művet, és hát elsősorban maga a mű a lényeges. Példaként hozta fel a cseh költészet két nagyszerű szerzőjét, Nezvalt és Holant. Kettejük közül a „nagy költő” a lassabban építkező, lelki zavarokkal küzdő, agorafóbiás Holan lett.
Mann kapcsán érdekességként elhangzott, hogy minden valószínűséggel kétezer év múlva az irodalomtörténészek majd megállapítják, hogy ezeket a regényeket nem írhatta ugyanaz az ember, olyannyira más és más minden könyve. Vörös István szerint imponáló, hogy Thomas Mann milyen nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy egyben tartsa a nem kis problémákkal küszködő életét.

Kép forrása

Thomas Mann és Franz Kafka
Arra a kérdésre, hogy végzett-e komolyabb kutatásokat, járta-e a könyvtárakat a szöveg megírásához, válaszként egy anektoda érkezett, miszerint Kardos G. György szeretett volna regényt írni Rimbaudról, a tervéből végül nem lett semmi, mert mint megállapította, fogalma sincs, mennyibe került abban az időben egy kiló kenyér. Vörös kisebb kutatásokat végzett, de a fő irányt a képzelet és a kreativitás jelölte ki, úgy vélte, az összeolvasott tudás és a benne kialakult tudás nincs mindig szinkronban egymással. Vele szemben Thomas Mann rendkívül alapos volt, mindennek utánajárt, leellenőrzött. Kafka viszont úgy írt Amerikáról, hogy életében nem tette be a lábát oda. „Hasonlóan működik nálam a próza, mint a vers, jön egy ötlet, egy motívum, és egy ideig engedem magam a sodrásnak.” Osztotta meg ezt a műhelytitkot a közönséggel Vörös.
A könyvben is megjelenő bakonymérői szállról megtudtuk, hogy a fiktív név egy valós helyet, Mórt takarja, ahol a szerző a gyerekkorát töltötte. Bakonymérő különben több Vörös István versben szintén szerepel. A regényben a fiktív hely a hetvenes évek móri vásári hangulatát is visszaadja. 
Utololjára maradt a feltehetően mindenkit foglalkoztató kérdés, ennyi minden mellett mikor dolgozik a szerző, és frappánsabb válasz aligha érkezhetett volna. „A nap huszonnégy órájában kell dolgozni, nem szabad, hogy üresjáratok legyenek.”