Immár rendszeresnek mondható. Minden harmadik, negyedik évben összeomlik egy jelentős könyvterjesztő, és hagy a kiadóknál három-ötmilliárd hiányt. Azaz nagyjából évente egymilliárdos plusz költséggel dolgozik a könyvszakma, csak azért, mert nem tudja kivédeni a nagy terjesztők közötti ésszerűtlen verseny, na meg a lehetőségeket felismerő ügyes hiénák gátlástalanságának következményeit.
Akadnak, akik azt mondják, hogy a rendszerváltás után tévútra siklott könyvszakma újjáépítését ott kellene kezdeni, ahol elrontottuk, valahol az alapoknál, valahol ott, hogy létezik egy nagy állami könyvterjesztő hálózat…   

„A könyvterjesztés nevű legális rablás”
Mielőtt azonban az állami könyvterjesztés előnyeit felvázolnám, vessünk egy pillantást a könyvkereskedelem nagy bajainak egyikére. Néhány évvel ezelőtt, az Alexandra akkori válsága kapcsán Szabó Tibor Benjámin író, könyvszakmai újságíró egy L. Simon Lászlóhoz írott nyílt levélben kért segítséget a kultúrpolitikustól. A levélben – sok, itt kihagyott túlzás mellett – pontosan írja le a hazai könyvkiadás és könyvkereskedelem anomáliáit. Ekképpen: „A magyar könyvészet régóta lappangó betegsége a bizományosi könyvterjesztés nevű legális rablás. A bizományosi terjesztés azt jelenti, hogy a kiadók a könyvek kereskedésbe adásakor nem, csak a fogyás ütemében, 60-180 napos ciklusokban elszámolva (amelyet újabb 90 napos számlázási ciklus is hosszabbít) kapják meg a könyvek ellenértékének átlagosan 47%-át (mert a fogyár átlagosan 53%-a eleve a kereskedőnél marad, árrésként).
…A növekedés piaci logikája a tőkeerősebb kereskedővállalatokat már a kétezres évek legelejétől arra ösztönözte, hogy a sajáton túl a kiadók hónapokig náluk parkoló pénzeit is (azt a 47%-ot) fejlesztésekre, működésre, akármire használják.
Gyakorlattá vált, hogy a könyvkereskedések gazdálkodásának szerves része a kiadói jutalék, elköltik, beforgatják, hogy majd az újabb bevételekből, visszafelé kifizessék. Ez már akkor is gondot okozott, amikor a piac évente két számjegyű növekedést produkált (vagyis szinte minden hónapban több bevétele termelődött a kereskedőknek, mint előtte). A kereskedők elkezdtek késve fizetni a kiadóknak. Így, miközben a kereskedők fejlesztettek a más pénzéből (újabb és újabb ezer könyvesbolti négyzetméterrel gazdagítva az országot meg magukat), aközben a kiadói oldalon egyre-másra időleges forráshiány alakult ki, mert egyre lassabban jutott hozzájuk vissza az eladott könyvek után járó jutalék. Vagyis a könyvpiac rövid távú, dinamikus fejlődése hosszabb távon lelassította az ágazatban a pénzforgalmi ciklust, ezzel rontotta a könyvészet versenyképességét."
A következmény – nem csupán Szabó Tibor Benjámin szerint – az lett, hogy a kiadók és partnereik között tartozások halmozódtak föl, fejlesztésekre, marketingre nem költöttek, a romló versenyképesség miatt az ágazat nem vonzó befektetési terep. Igazából csak azok maradnak itt, akik a könyvkiadást küldetésnek és nem üzletnek tekintik. Amely tény persze széles utat nyit az idealizmus vámszedői előtt.

A könyves szakma gondjai
Mindez megmutatja, hogy a könyves szakma gondjai sokkal szélesebbek, annál, semhogy a könyvterjesztés nehézségeire lehetne egyszerűsíteni a kérdést. Igen különös például, és ez az európai gyakorlattól is idegen, hogy két ellenérdekelt fél – a hazai könyvkiadók és könyvterjesztők – egy szakmai szervezetben dolgoznak, miközben a szerzők képviselete teljességgel hiányzik az érdekérvényesítés rendszeréből. Ráadásul a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének adminisztrációja, mint a szervezet, mint bürokrácia elsősorban a terjesztőket képviseli. Mivel a tagdíjat forgalom-arányosan fizetik a tagok, a nagy terjesztők a legnagyobb befizetők, azaz tulajdonképpen ők tartják el a MKKE dolgozóit, ők fizetik a vezetőik tiszteletdíjait.
Súlyosabb nehézség a piac folyamatos szűkülése, az olvasási szokások átalakulása, az olvasás, mint szabadidős tevékenység háttérbe szorulása, a könyvárak emelkedése és a szabadon elkölthető jövedelmek csökkenése. Ráadásul ez az összeszoruló piac is azzal küzd, hogy elavulóban van a nyomtatott könyv, mint információhordozó, viszont az e-könyvekkel kapcsolatos jogi és adminisztratív kérdések ma még megoldatlanok.
De van egy egészen más típusú probléma is: az idealisták jelenléte a könyves szakmában nem pusztán a könyvek iránt elkötelezett, humanista gondolkodók túltengését jelenti, de az olyan sarlatánok szabad beáramlását is biztosítja, akik a maguk rögeszméinek kiélésén túl nincsenek tekintettel a könyvszakmai hagyományos szakmai igényeire. Megfogyatkoztak a kontrolállt, szerkesztett, korrektúrázott, tipográfiai kivitelükben, vagy egyáltalán, szellemi tartalmukban és anyagi valójukban igényesen előállított könyvek. Ma egy tucat kiadó, ha van, ami könyvet készít, abban az értelemben, amelyben a könyv az emberi értelem csúcsteljesítménye, összefogottságában, terjedelmében és megjelenésében egy kiforrott gondolat közvetítője.
Összességében elmondható, hogy a könyvszakma nehézségei Magyarország kulturális állapotának lenyomatai. A rendszerváltás után olyan kihívásokkal kellett szembenéznie a hazai könyves társadalomnak, amelynek az sem szakmai, sem morális tekintetben nem tudott megfelelni.

Mennyiség és minőség
Hogy nagyon sürgősen rendet kellene rakni a könyvpiacon, az nem kétséges. Hogy a feladat elképesztően nagy, az sem vitás. De valahol neki kellene kezdeni ennek a munkának. És, ha már a könyvkereskedelem visszatérő csődjei jelentik a legszembetűnőbb figyelmeztetést, lehetséges, hogy éppen itt, a könyvkereskedelem területén kellene beavatkoznia az államnak.
Éppen úgy, ahogyan a tankönyv-kereskedelem területén véget vetett a családokon élősködő kiadói ügyeskedésnek, a könyvpiacon is véget vethetne a kiadókon élősködő nagykereskedelmi élősködésnek.  Úgy tűnik, nem volna haszontalan, ha a kormányzat létrehozna, egy állami könyvterjesztő vállalatot, ez ugyanis már önmagában is szabályozó hatással lenne a piacra.
Talán a legfontosabb tényező az az, hogy egy jelentős állami könyvterjesztőnek a profitorientált piaci helytállás kívánalma ellenére sem kellene mindenáron profitmaximalizálásra törekednie. Egy ilyen cégnek ugyanis nem kell csak azért növelnie a profitját, hogy annak segítségével előnyre tegyen szert versenytársaival szemben. A versenyt – amely most a nagykereskedők között a marketing különféle kreatív formáival zajlik – árversennyé egyszerűsíthetné.  Azaz megtörhetné a bizományosi könyvterjesztés ördögi spirálját. Nem kényszerülne arra, hogy emelje a nagykereskedelmi árrést, sőt csökkenteni is tudná azt. Így a jelenlegi ötven százalék fölötti nagykereskedelmi költséget jelentősen csökkenthetné.
Nem kényszerülne arra sem, hogy két-három hónapos, félesztendős ciklusokban számoljon el a kiadókkal, mint ahogyan arra sem kényszerítené semmi, hogy kilencven napos fizetési hatásidőkkel lassítsa le a kiadói pénzek forgását. Valójában technikailag arra is volna lehetőség, hogy a kiadók folyamatosan lássák a raktári állományt, s ennek megfelelően állítsák ki számláikat, vagy kezdeményezzenek beszállítást.
És igen, tulajdonképpen azt is megtehetné egy állami könyvterjesztő, hogy a bizományosi értékesítés helyett részben átálljon egy olyan rendszerre, amelyben a terjesztő megvásárolja a kiadók könyveit, kötelezve a kiadókat a – bizonyos időn belül – eladhatatlan készletek visszavásárlására. Ez forradalmi változás lenne a hazai könyvpiacon, hiszen azt a kockázatot, amit most egyedül visel a kiadó, valóban megosztaná a könyvpiaci szereplők között.
Utópikus panorámánkat kiegészíthetjük azzal is, hogy az értékek piacra juttatásában sokat segíthetne az állami könyvkereskedelem létrehozása. A nagy könyves hálózatok hatalmas könyvpalotáiból ugyanis hiányzik a megjelenő könyveknek tetemes hányada. Ennek az amúgy nehezen észrevehető hiánynak az a legfőbb oka, hogy a nagy kereskedelmi láncok elsősorban profitérdekelt vállalkozások, és főképp olyan köteteket tartanak, amiktől jelentős forgalmat remélhetnek. Népszerű kiadványokkal, bestsellerekkel, slágergyanús kötetekkel vannak tele polcaik, tévés személyiségek könyvei, külföldön már sikert elért kiadványok magyar megfelelői kínálják magukat ezekben a könyvesboltokban. A teljes könyvkínálat csak az olyan üzletekben hozzáférhető, mint amilyen például a Könyvtárellátó által üzemeltetett Kódex Könyváruház.
Nos, igen, egy állami könyvkereskedelmi hálózat sokkal gazdagabb könyvkínálatot jelentene, és így – piaci szabályozó hatása mellett – a könyvtermés minőségére is hatással lenne léte.