Exkluzív interjút adott a The Telegraph számára Bob Dylan, természetesen arról, hogyan fogadta a Nobel-díjat. A közölt anyagban sajnos többet elmélkedik az újságíró, Edna Gundersen, mint amennyit Dylan nyilatkozik, mégis érdemes lesz ide idézni a cikk néhány gondolatát, ha másért nem, azért, hogy kiderüljön, miért olyan szűkszavú az énekes.

Tényleg nehéz elhinni
Szűkszavú bizony, hiszen sokáig még a Nobel-díjjal kapcsolatban sem szólalt meg. A közelmúltban sem magyarázta túl, egyszerűen egy levélben közölte: ugyan szerette volna személyesen átvenni a Nobel-díjat, de más kötelezettségei sajnos nem teszik ezt lehetővé. Ismételten hangsúlyozta ugyanakkor, hogy rendkívül megtisztelőnek tartja a kitüntetést.
Látszólag Bob Dylan-t nem igazán foglalkoztatja a tény, hogy – a Svéd Királyi Akadémia döntése szerint – olyan személyek nyomába léphet, mint George Bernard Shaw, TS Eliot, Winston Churchill, William Faulkner, Günter Grass és Ernest Hemingway. Ugyanakkor Edna Gundersen így ír beszélgetésükről: „Láthatólag igen kellemes érzések fogják el őt, miközben azt firtatja, hogy milyen érzés Nobel-díj nyertesnek lenni. – Tényleg nehéz elhinni csodálatos, hihetetlen – mondja.”

Hosszú némaság
Csakhogy ezek a szavak valahogy nem passzolnak a hallgatáshoz. Az újságíró rá is kérdez: „Ebben az esetben, nem tudom nem megkérdezni, mi az oka a hosszú némaságnak a díjjal kapcsolatban?” Majd hozzá teszi, némi kétértelmű éllel: „1964-ben Jean-Paul Sartre volt az, aki visszautasította a díjat. Az utóbbi hetekben úgy tűnt, hogy Dylan nem akart tudomást venni az elismerésről, oly mértékben, hogy a Nobel Bizottság egyik tagja kifejezetten udvariatlannak és arrogánsnak nevezte. Nem tudta volna csak egyszerűen felvenni a Nobel Bizottság hívásait?”
És Dylan, kissé humorizálva így felelt: „Nos, most jelen vagyok.” Mintha csak arról lenne szó, hogy a svédek egyszerűen beüthették volna a telefonszámát… Bővebb, tartalmasabb magyarázatot nem adott.

Abszolút kiszámíthatatlanság
Érdekes gondolat Edna Gundersen felvetése Dylan titokzatosságával kapcsolatban. Erről így ír: „Dylan sose titkolta azt a tényt, hogy nem kedveli a médiát. Két éve beszélt utoljára újságíróval és mindig a saját akarata szerint cselekszik. Ha van valami, amit megtanultam róla számos beszélgetésünk során, az abszolút kiszámíthatatlansága és a váratlan cselekedetei. A sok spekulációra és töprengésre az utóbbi hetekben is csak annyit tudok mondani, hogy ő szélsőséges személyiség. Ezért is maradt olyan nagy érdekesség számunkra hat évtizeden keresztül, amióta 1962-ben felemelkedett a Manhattan-i zenei színtéren.

Az utóbbi években nagyon elszántnak tűnt, hogy magánélete különösen elzárt és privát legyen, már frusztrálóan ismeretlen akart maradni. Szíve legmélyén, Dylan szeret elérhetetlen lenni és egy kisebb, elzárt világban élni.”

 

Homérosz szintjén
Végül azonban a riporternek csak sikerül valami érdemlegeset is kicsikarnia Dylanból. Amikor szembesíti őt a Sara Danius, a Svéd Akadémia titkárának szavaival – „Ha visszanézünk a történelemben vagy 2500 évvel, Homérosz és Szapphó-t fedezzük fel, akik költői, poétikus szövegeket írtak, melyeket arra szántak, hogy meghallgassák őket, eljátsszák, gyakran hangszerek kíséretével. Úgy gondolom, hogy ugyanez a helyzet Bob Dylan esetében, de ennek ellenére még mindig, ugyanúgy olvassuk Homérosz és Szapphó műveit egyaránt és élvezzük is, csak úgy, mint Bob Dylan alkotásait.” – Dylan némi habozás után így válaszol: „Azt hiszem, tényleg így van valamelyest. Néhány dalom – Blind Willie, The Ballad of Hollis Brown, Joey, A Hard Rain, Hurricane, és még néhány – tényleg Homérosz szintjét megközelítő értéket tartalmaz”.
Ám, hogy mit is tartalmaznak ezek a dalok, arra nem válaszol az énekes: „Ezt az emberekre hagyom. Mindenki döntse el, mit jelentenek ezek a dalok a számára. Különböző emberek különbözőképpen olvassák és dolgozzák fel a dolgokat, a jelentés így igen szubjektív.”

Tudnod kell a saját helyedet
Ráadásként azt is elmondja Dylan, hogy a legjelentősebb irodalmi elismerés bezsebelése után, mi mindent szeretne még elérni. „Nagyon sok minden van, amit megszeretnék tenni. Szeretnék egy versenyautót vezetni az Indianapolis versenypályán. Szeretnék egy mezőnygólt rúgni az NFL (amerikaifutball-szövetség) bajnokságában és egy villámgyors baseball-t is szívesen elütnék egyszer, de tudnod kell a saját helyedet. Lehetnek dolgok, melyek a tehetségeden és képességeiden kívül vannak.” Végül igen bölcsen hozzá teszi: „Minden, amit megéri megcsinálni, időt vesz igénybe. Írnod kell száz rossz számot mielőtt írhatsz egy jót. Fel kell adnod nagyon sok olyan dolgot, amire nem biztos, hogy fel vagy készülve. Akár tetszik akár nem, ebben egyedül vagy és a saját utadat kell járnod.”