Winston Churchill egykori kenti rezidenciáján őrzött hagyatéki gyűjtemény megvásárlását tervezi a National Trust (NT) brit örökségvédelmi civil szervezet, amely erre a célra 2017 januárjáig kilenc és félmillió dollárt (körülbelül két és félmilliárd forintot) akar összegyűjteni.

Kölcsön helyett tulajdon
A hagyaték tárgyai között van Churchill könyvtára a jegyzeteivel ellátott kötetekkel, kitüntetései, ajándékai, a díjai, amelyeket élete során kapott – köztük az irodalmi Nobel-díj –, továbbá híres beszédeinek vázlatait tartalmazó feljegyzései is.
A gyűjteményt, amely Churchill személyes tárgyaiból áll, Chartwellben őrzik, abban a vidéki kúriában, ahol a brit államférfi 1922 és 1964 között élt. A National Trust tizennyolc évvel Churchill halála előtt, 1946-ban vette át a birtok gondozását, és a házat 1966-ban nyitották meg a látogatók előtt, így a gyűjtemény számos darabját azóta a közönség is láthatta.
Churchill dédunokája, Randolph Churchill most felajánlotta az örökségvédőknek, hogy az eddig hosszú távú kölcsönként a házban kiállított értékes kollekciót megvásárolhatják. A National Trust 2017 januárjáig adományokból kívánja összegyűjteni az ehhez szükséges kilenc és félmillió dollárt.
Az örökségvédelmi civil szervezet szóvivője hangsúlyozta, hogy a több száz személyes tárgy nemcsak a britek, hanem az egész világ számára is rendkívüli értéket képvisel. Chartwell az egyetlen hely, ahol Churchill személyes tárgyait az eredeti környezetükben lehet megtekinteni.
Helen Ghosh, az örökségvédelmi szervezet főigazgatója azt is leszögezte, hogy a hagyaték megvásárlása olyan jelentős lépés, amellyel méltó módon ünnepelhetik meg Chartwell megnyitásának ötvenedik évfordulóját.

Elavult történetszemlélettel
Sir Winston Leonard Spencer Churchill brit politikus, 1940–1945 és 1951–1955 között volt miniszterelnök. Kiemelkedő képességű államférfi, szónok és stratéga, a brit hadsereg tisztje. Élete egyedülálló számú és mélységű kutatás tárgya a brit és világtörténelemben betöltött szerepe miatt. Rendkívül termékeny író, történelmi tárgyú írásainak elismeréseként az irodalmi Nobel-díj birtokosa (1953).
Írói munkásságával kapcsolatban érdemes elmondani, hogy Churchill politikai tárgyú művei mellett számos történelmi témájú írást is megjelentetett. Nem volt azonban képzett történész, ezért művei sok tekintetben hiányosságokat mutatnak. Fiatal korában (az iskolaévek alatt mulasztottakat pótlandó) sokat, de kevés szerzőtől olvasott. Gondolkodására Edward Hyde-nak az angol polgárháborúról szóló könyve, Edward Gibbon The Decline and Fall of the Roman Empire (A Római Birodalom hanyatlása és bukása) című, valamint Thomas Macaulay History of England (Anglia története) című műve hatott. Tudása és érdeklődése egyaránt hiányzott a gazdaság- és társadalomtörténet vonatkozásában, és a történelmet, mint politikai és katonai események sorát szemlélte, amelyet kiemelkedő személyek irányítanak, nem pedig gazdasági és társadalmi erők. Talán ennek köszönhető, hogy Churchill volt az egyik utolsó és legnagyobb hatású alakja a 18-19. századi „whig történetírásnak”, amely szerint a briteknek különleges történelmi hivatásuk van, és amely a történelmet, mint e hivatás betöltésének folyamatát szemlélte. Ez a nézőpont meghatározta nemcsak Churchill politikai pályáját, de történetírói munkásságát is, és bár már ifjúkorában is meghaladottnak számított, sosem volt hajlandó felülvizsgálni.
   
História és önreklám
Történeti művei három fő kategóriába sorolhatók. Az elsőt ezek közül a családja tagjairól szóló művek alkotják: a Life of Lord Randolph Churchill (Lord Randolph Churchill élete; 1906) és a Marlborough: His Life and Times (Marlborough: élete és kora; négy kötet, 1933-1938). Ma is remek, olvasmányos életrajzoknak számítanak, ám kitűnik belőlük, hogy Churchill igyekezett a lehető legjobb színben feltüntetni felmenőit. A Marlborough-ról írott mű kitűnően mutatja a szerző érzékét a hadtörténetíráshoz.
A második kategóriába a saját életéről írott munkái tartoznak: a The Story of the Malakand Field Force (A malakandi hadsereg története; 1898), a The River War (A folyami háború; 1899), London to Ladysmith via Pretoria (Londontól Ladysmithig Pretorián át; 1900) és az Ian Hamilton's March (Ian Hamilton menetelése; 1900). Ez utóbbi kettőt újraszerkesztett formában My Early Life (Ifjúkorom; 1930) címmel is kiadták. Ezek színes és szórakoztató művek, és betekintést adnak a brit gyarmati háborúkba, de végső soron mégis az önreklám eszközei voltak, hisz Churchill 1900-ban már parlamenti képviselőjelölt volt.
Történetírói hírnevét igazán a harmadik kategóriába tartozó művek alapozták meg: az első világháborúról szóló The World Crisis (A világválság; négy kötet, 1923-1931), A második világháború (hat kötet, 1948-1953), valamint Az angol ajkú népek története (1956-1958, jelentős része a harmincas években íródott). E művekkel érdemelte ki az irodalmi Nobel-díjat.
Számtalan történetet, mondást idéznek tőle, számomra ez a legkedvesebb: „A békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy őt eszi meg utoljára...”