Legyünk őszinték: az Ünnepi Könyvhét egyáltalán nem a könyvekről szól. A könyvek csak az apropóját adják, a körítését, az okát valami egészen másnak. A könyvheti könyvkínálat tulajdonképpen afféle casus bibendi, a szó átvitt és egészen szoros értelmében. Ok az ünneplésre és természetesen ok az ivásra. Találkozás. És Ady óta tudjuk, hogy aki „leányt űz vagy verset farag”, az nem is tehet mást: amikor „Jó cimborája jön, iszik”. Márpedig a Vörösmarty tér az Ünnepi Könyvhét napjaiban tele van jó cimborákkal, versfaragókkal és nem utolsó sorban leányűzőkkel.

Az igazi olvasó
Szögezzük le: aki igazán kíváncsi a könyvkínálatra, az rendszeresen járja a könyvesboltokat. Na, nem azokat a menő pláza-butikokat, amelyekben az aktuális bestsellereket próbálják rásózni a divatot nem pusztán megjelenésével, de olvasmányélményeivel is követni szándékozó vásárlóra. Nem. Az igazi könyvbarát az ilyen üzletek kirakata előtt megvetően sétál el, s ha oda is pislant, legföljebb azt nézi meg, hogy vajon tükröződik-e az üvegben annak a csinos szőkének a sziluettje. Az igazi olvasó a komolyabb könyvesházakat látogatja –, amelyből Budapesten is csak fél tucat, ha akad – azokat a boltokat, amelyekben a hazai könyvkínálat túlnyomó többségét megtalálhatja.
Ennek megfelelően az igazi könyvbarát számára könyvhét könyvkínálata kevés újdonsággal szolgál. Persze a könyvheti megjelenéseket – idén bő háromszáz kötetet – még a legelszántabb könyvdühönc sem láthatta korábban, s ez valóban indokolttá teszi a Vörösmarty tér pavilonjai között való vidám kutakodást. Indokolttá. És ez fontos. Azt jelenti ugyanis, hogy, amikor otthon megkérdezik, miért nem a fűnyírással, a mosogatással, a kiégett villanykörte kicserélésével, és más efféle hétvégi feladatokkal tölti az ember az idejét, hát épkézláb választ tudjon adni: Tele van a tér könyvheti újdonságokkal!

Mi itt találkozunk
És ez igaz. Tele van a tér újdonságokkal, meg korábban kiadott csodákkal, olyan kötetekkel, amelyeket mindenképpen érdemes beszerezni. Meg persze tele van mindenféle bárgyú ponyvával, amelyeknek némelyikét szintén érdemes elolvasni, ha másért nem, esetleg azért, hogy ne üljünk kukán, amikor olyan társaságba keveredünk, amelyben vámpírokról, varázslókról, és felnőtt kifestők pingálása útján felszabaduló kreatív energiamezők sorsfordító jelentőségéről esik szó.
Amúgy viszont a tér haverokkal van tele. Lehet, hogy páran meg akarnak majd kövezni, amiért most elárulom a könyvmolyok nagy titkát, de tény, hogy az Ünnepi Könyvhét idején a Vörösmarty tér, illetve a vidéki rendezvény-helyszínek az olvasó ember számára éppen olyanok, mint a sarki törzskocsma a nem olvasóknak. Mi oda nem járunk. Mi itt találkozunk.
Az írás is, az olvasás is időigényes tevékenység. A betű szerelmesei nem néznek sorozatokat, nem építenek gyufaszálból épületeket, nem rendezgetik bélyeg- vagy képeslapgyűjteményüket, és nem nagyon járnak sörözni a haverokkal. Ők olvasnak.
Viszont évente egyszer-kétszer felkerekednek, elmennek az aktuális könyvfesztiválra és teletöltik lelküket az élő szó örömével, találkozásokkal, beszélgetésekkel, kacagásokkal. Találkoznak itt egymással írók és olvasók, írók és írók, írók és újságírók, írók és kiadók, illetve e felsorolás valamennyi lehetséges változata és permutációja.
És amikor elmélyülni látszik a társalgás, akkor helyet foglalnak egy, a tér közelében található kerthelyiség nádfonatú székeiben, maguk mellé pakolják a színes reklámszatyrokban mosolygó új szerzeményeket, sört és fröccsöt rendelnek, hogy így előkészülve nyakig merülhessenek az irodalom, a tudományfilozófia, a kultúrafinanszírozás, vagy a modern művészet egyes kérdéseinek komoly megvitatásába.

Olvasni szexi
Ne legyünk álszentek, különösen ne legyünk álszemérmesek! A könyvheti forgatagnak van ugyanis egy további fantasztikus eleme. Hadd idézzem ide Szerb Antal, majdnem pontosan ide illő gondolatát: „Azt hiszem, hogy az embernek sehol sem tetszenek annyira a nők, mint a könyvtárban. Ha egy valamennyire is jóképű nő belép, minden férfi feléje fordul, és hosszú percekre kizökken a munkájából. Talán az ellentét okozza. Mert mitől különbözik egy nő annyira, mint a könyvektől?”
Nos, valami ilyesmi zajlik ezeken a könyves napokon a Vörösmarty téren. Soha, sehol, semmilyen körülmények között nem tud annyira vonzó lenni egy nő, mint a könyves standok előtt. Nincs az a smink, nincs az a felsliccelt szoknya, nincs olyan feszes legging, nincs olyan mély dekoltázs, ami annyira feltűnővé tudna tenni egy nőt, mint a könyv.
És persze azt is hozzá kell tennem, a dologban az a csodálatos, hogy ebben a közegben, mint a Facebookon, mindenki valakinek az ismerőse, s az ismerős ismerőse –, hogy hogy nem – éppen közös ismerősünk. De, ha az ismertség felfedezésére nem is mindig adódik alkalom, a könyvek kapcsán bárkivel bármikor szóba lehet állni.
És így válik érthetővé, miért hivatkozhattam korábban Adyra. A téren bámészkodók mindegyike „leányt űz vagy verset farag”. Mi mást tehetne az Ünnepi Könyvhéten…?