Az elmúlt tizenöt évben a Győri Könyvszalon nem csupán rendezvénynek otthont adó város emblematikus programjává vált, de a könyves közélet egyik legizgalmasabb, legtartalmasabb, legsokszínűbb eseménye is lett. A programok többségének otthont adó Győri Nemzeti Színház három napon keresztül az irodalom, a könyvek, a zene, a kultúra központja lett, ahol – a száznál is több program keretében – számos kiadóval, szerzővel találkozhattak az érdeklődők. Mint az már hagyománnyá vált, a Nagyszínpadon, a Kisfaludy Teremben, a Pódiumszínpadon, a József Attila Művelődési Házban, illetve a főszervező, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában ez alkalommal is rengeteg irányzat vonult fel. A közönség belekóstolhatott a szépirodalom, a szórakoztató irodalom, az ismeretterjesztés, az útleírás, a spiritualitás könyvek, a zenei szakirodalom ezernyi változatába.

Elszenvedőkből alakítók
A bőséges és tartalmas programsorozatból sajnos mi is csak ízelítőt adhatunk, de reméljük, hogy beszámolónk nyomán, jövőre sokan kapnak kedvet ahhoz, hogy részt vegyenek a rendkívül izgalmas rendezvénysorozat valamelyik programján.
Ez alkalommal is, mint már jó néhány éve, csütörtökön, a Könyvszalon nulladik napjával indult a rendezvény, s kezdetnek Nógrádi Gergely Egy regény születése című gyerekeknek szóló interaktív előadásával, melyben szó esett ihletről, képzeletről, szürke bálnáról és egy titokzatos kincset rejtő Győr alatti alagútrendszerről...
Egy másik programon két tizedikes osztály kapott lehetőséget arra, hogy részese legyen „A vers ellenforradalmának”. Horváth Viktor által tartott rendhagyó irodalomóra azt mutatta meg, miképpen válhatnak a diákok az magyar óra elszenvedőiből alakítóivá. Miután az iskolában megismerkedtek az adott szerzők életútjával, most megírhatták azt a verset, amit azok elfelejtettek megírni.
Hasonlóan izgalmas, az irodalmi szöveg egyfajta rekonstrukciójáról szólt a Rájátszás programja, a Margó Irodalmi Fesztiválon összeverbuválódott néhány költő és zenész – közülük itt Győrben Grecsó Krisztián író, költő és Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar frontembere lépett föl – közös szereplése. A Rájátszás művészei a verseket alakítják dallá, vagy a meglévő dalokhoz írnak új szöveget.
A XV. Győri Könyvszalon egyik kísérőrendezvényét, a Győr első könyvemlékei – kódexek, kéziratok című időszaki kiállítást a nulladik napon e szavakkal nyitotta meg dr. Horváth József, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatóhelyettese: „mintegy hét évszázadot ívelnek át időben ezen dokumentumok. Ugyanakkor tartalmukban is széles skálán mutatják be a győri könyvkultúrát, miként „győriség” – azaz a helyi kötődés mibenléte – szempontjából is.”
A Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban őrzött értékes gyűjtemény darabjaiból – kódexekből, ősnyomtatványokból és más érdekességekből – összeállított kiállítás egy hónapig lesz látogatható.

Kötetlenül a kötelezőkről
A nagyszabású rendezvény talán legérdekesebb és legaktuálisabb programja a Könyvszalon első napjának könyvszakmai konferenciája lett. Ezúttal a magyartanítás rákfenéje, a kötelező irodalmak kérdését járta körül hat előadó olvasásszociológiai, nyelvészeti, gyakorlati pedagógiai, olvasói-esztétikai, alkotói és gyermekpszichológiai megközelítésében.
Péterfi Rita olvasásszociológus, a Pest Megyei Könyvtár munkatársa Személyre szabott kötelező olvasmányok - Társadalmi egyenlőtlenségek és olvasási esélyek című előadásában a társadalmi egyenlőtlenségek oldaláról közelítette meg a témát, rámutatva, hogy nem abban van a nagy különbség gyerek és gyerek között, hogy ki mennyit olvas, hanem abban, hogy olvas-e egyáltalán. Úgy vélte, az ideális megoldás az lenne, ha minden diák saját, személyre szabott olvasmányokat kaphatna, de mivel ez a jelen oktatási keretei között nyilván nem kivitelezhető, érdemes alternatívákat kínálni a gyerekeknek
Balázs Géza, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem nyelvész professzora Sok van mi kötelező... – és csodálatos... című előadásában inkább a konzervatív elképzelés érveit hangoztatta, rámutatva arra, hogy a kötelező olvasmányoknak – és a szövegértés tanításának – a klasszikusokon kell alapulniuk, hiszen, aki a régi szövegeket be tudja fogadni, az a modernekkel is boldogul. Fontos érvként hangsúlyozta, hogy az irodalomoktatás – mint egyébként általában a szervezett tanulás – a közös kultúra megszerzésének alapja.
Arató László vezetőtanár, a Magyartanárok Egyesületének elnöke Béklyó vagy kapaszkodó – a kötelező olvasmányokról című előadásában arra mutatott rá, hogy az olvasásnevelés és az irodalomtanítás nincs összhangban. Míg az irodalom oktatása líraközpontú, klasszikusokon alapuló  és kötött tanterv szerint zajlik, addig az olvasásra nevelés prózaközpontú, kortárs szerzőkön alapszik, és megpróbál a diákokhoz igazodni. Hangsúlyozta, hogy a kronologikus rend nem feltétlen érték, sok esetben a kortárs irodalom segíthet megérteni a klasszikus szövegeket. Sőt, az előadó még azt sem tartotta ördögtől valónak, hogy ha a populáris irodalom is beszivárog a magyartanításba, hiszen ezeken számos egyszerűbb irodalmi eszköz (idősíkváltások, különböző narrációs eljárások, stb.) demonstrálható.
Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság elnöke A kötelezőtől a közösig című előadásában az esztétika és a generációs különbségek szempontjából tárgyalta a témát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalok igenis olvasnak, de szinte kizárólag információszerzés céljából, ezért nem is számít nekik, hogy milyen az a szöveg. Az élményszerző olvasás jelentősége ugyanakkor csökkent. A kultúra változásaira tekintve javasolta, hogy próbáljuk meg a kötelező olvasmánylistát az új generációk jellegzetességeihez igazítva kialakítani, talán így elkerülhetjük, hogy teljesen eltűnjön az élményszerző olvasás.
Lackfi János költő Kötelező kelkáposzta vagy hab a tortán? avagy Apám kakasa és Talpra, madár! című előadásában azt fejtette ki, hogy el kell fogadnunk az új nemzedékek új műfajait, hogy el tudjuk fogadtatni velük a miénket. A költőket-írókat le kell venni a piedesztálról, s emberi vonásaikat érdemes hangsúlyozni. A humor segítségével megmutathatjuk a fiataloknak azt is, hogy az irodalom nem unalmas. De felhívta arra is a figyelmet: Kányádi Sándor azt mondta, hogy ha az emberek a neten lógnak, akkor mindenestül fel kell hurcolkodnunk nekünk is, ha el akarjuk érni őket.
Kádár Annamária pszichológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem munkatársa Az olvasásra nevelés mint az érzékenyítés művészete című előadásában azt hangsúlyozta, hogy amennyiben minden korban a megfelelő mesét kapja a gyerek, akkor később is igénye lesz arra, hogy be-belépjen egy másik világba, és körülnézzen ott egy-egy történet segítségével.

Kortársasjáték
Hasonlóan izgalmas, bár nem egyedülálló program volt a XV. Győri Könyvszalon újdonságaként bemutatkozó drámaíró verseny, mely a Kortársasjáték címet kapta. Az izgalmas, elgondolkodtató és szórakoztató játék lényege szerint három drámaíró – Kiss Csaba, Pozsgai Zsolt és Vörös István – november 6-án, a drámaíróverseny első napján, a Könyvszalon megnyitóján – a Kisalföld aznapi címei közül – témát húztak, mely megadta az egy nap alatt megírandó dráma alapgondolatát. A kiválasztott cím így szólt: Udvarába hozta a tengert a győri lottómilliomos.
A megnyitóünnepséget követően a drámaírók elvonultak, és másnap délelőtt 10.00 óráig létrehozták a versenyműveket. Az addigra összeállt, rendezőből, öt színészből és egy fő kellékesből verbuvált minitársulatok próbálni kezdte a számukra írt darabot. Végül a nagyjából fél órás minidrámákat a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán kellett előadniuk, közel hétszáz néző szórakoztatására. Az előadások után a háromfős zsűri – Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház Igazgatója, Egressy Zoltán József Attila-díjas drámaíró, a győri teátrum dramaturgja és Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója – három díj sorsáról döntött: legjobb színészt, legjobb színésznőt és legjobb drámát is választottak.
Elsőként Pozsgai Zsolt Tengerre, Magyar! című drámáját láthatta a közönség. A két egymást kiegészítő vonulatot összegabalyító dráma egyfelől a mai magyar társadalom működését parodizáló- komikumként, másfelől személyes, tragikus emberi sorsot bemutató drámaként vált teljessé.
Vörös István Az udvarban a tenger című darabja más koncepciót követett. Mintha mozaikokból épült volna fel, ám ez alkalommal a szerzői munkát fölülmúlta a színészi, vagy inkább rendezői munka.
Kiss Csaba Főnyeremény című műve nyerte el leginkább a közönség tetszését. A szerző felhasznált minden létező sablont és műve roppant humorosra sikerült. Nem csoda, hogy ez a darab nyerte el végül a közönségdíjat, míg a zsűri Pozsgai Zsolt Tengerre, Magyar! című drámáját ítélte a legjobbnak.
Az előadások nyomán elmondható, hogy a drámaíró verseny ötlete nagyon is tetszett a győrieknek, s a program minden bizonnyal az idei Könyvszalon egyik fénypontja volt. Bízunk a folytatásban.