Gyermekeknek, felnőtteknek

Gyermekkönyvet írni egyáltalán nem egyszerű dolog. Sőt, sokkal nehezebb, mint mondjuk alanyi költeményt. Utóbbi esetben ugyanis az alkotót pusztán csak az foglalkoztatja, hogy formába öntse érzéseit, gondolatait, szívének, lelkének tartalmát. A gyermekkönyvszerző azonban nehezebb helyzetben van. Ő ugyanis, azon túl, hogy az alanyi költőhöz hasonlóan, maga is elhelyezi a szívet, lelket, és szellemet a készülő kötetben, még arra is ügyelnie kell, hogy leendő olvasója mindezt ki is bírja szedegetni onnan. Ez pedig, ha nem is teszi nyomorúságosan nehézzé az író munkáját, de azért minduntalan megakasztja az alkotói folyamatot. Hiába szállja meg az ihlet a lelkesült szerzőt, hiába száguldana az írógép kocsija veszett sebességgel, ha egyszer az írónak minduntalan megálljt kell parancsolnia agyveleje fékezhetetlen nyargalásának, s el-el kell méláznia azon: vajon ezt vagy azt a mondatot, emezt, vagy amazt a kifejezést megérti-e egy tíz, tizenkét éves gyerek…

Kik gurultak a nevetéstől?

Efféle műhelytitkokba avatta be az érdeklődőket a minap Nógrádi Gábor, aki a Kölcsey Olvasókör meghívásának eleget téve tartott író-olvasó találkozót a Kódex Könyváruházban, ahová gyerekek is eljöttek, hogy feltehessék kedvenc könyveikkel kapcsolatos legfontosabb kérdéseiket a szerzőnek.

Ha a gyerekekkel kezdtük ezt a beszámolót, mondjuk el azt is, bizony, nem minden gyermekkönyv, ami annak látszik. Itt van például Az anyu én vagyok! Az utóbbi kötetből színházi előadást faragott a szerző, de hiába figyelmeztette a színházakat, hogy ez nem gyermekmatiné, mégis gyermekprogramként tűzték műsorra. Aztán csodálkoztak, hogy miközben a szülők gurultak a nevetéstől, a gyerekek pedig döbbenten bámulták a számukra érthetetlen eseményfolyamot…

Anna Moll

És, ha már itt tartunk, mármint ott, hogy a szakmai körök miképpen fogadják az alkotásokat, Nógrádi Gábor elmesélt egy igazán humoros sztorit is. Annak idején Anna Moll álnéven kiadta az Itt éltünk köztetek című verseskötetét, komoly kritikusok is úgy nyilatkoztak az 1905-1989 között élt magyar származású amerikai költőnő munkájáról, mint a közép-nyugati amerikai líra klasszikus képviselőjének munkájáról. Anna Moll ilyen formán már-már bevonult az irodalomtörténetbe, ám Nógrádi Gábor soha nem volt akkora csibész, hogy ezt hagyhatta volna. Idővel bevallotta, hogy a verseket ő követte el, s a közép-nyugati kisváros költőnője soha nem létezett.

Más kérdés, hogy a vallomás nem jutott el mindenkihez, s mai napig lehet találni az interneten olyan hivatkozásokat, amelyek az amerikai lírikust valós személynek tüntetik föl.

Kötelező és ajánlott

A valós személy, mármint Nógrádi Gábor azonban, Nyíregyházán született, tíz esztendős kora óta ír verseket, később novellákat, humoreszkeket. Ám amikor szülei felfedezték miféle tehetséget mutat gyerekük, sürgősen elküldték építőgépész-technikusnak, remélve, hogy így fiuk normális polgárrá válik. Nógrádi azonban mégis írt, s miután huszonéves korában megjelent első verseskötete, majd nem sokkal később nagy sikerű gyermekkönyve, a Gyermekrablás a Palánk utcában. S írói pályája végül odáig kanyargott, hogy 2000-ben az IBBY (International Board on Books for Young People), a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa az év legjobb ifjúsági könyvének járó díjjal tüntette ki PetePite című gyermekkönyvét, és a közelmúltban egyik másik kötete felkerült az általános iskolai kötelező és ajánlott irodalmak listájára.