Amikor Faludy György kilencven esztendős lett, afféle köszöntőt írt hozzá Pomogáts Béla. Ilyen szavakkal méltatta az idős költőt: „szüntelen üldöztetés és menekülés volt a sorsa: zaklatott életpályája során négy kontinensen is megfordult... Ha a modern magyar költészetnek van Odysseusa, az minden bizonnyal ő, aki nemcsak a messze tengereket járta be, hanem a huszadik századi történelem mitologikus szörnyetegeivel is találkozott. …szinte mindent látott, mindent megtapasztalt, amit a mögöttünk lévő kaotikus és kegyetlen évszázad hozott. Mindig nyugtalanságok űzték, talán csak a régi magyar költészet nevezetes egyéniségei, például egy Balassi Bálint, éltek meg hozzá hasonló kalandos életet.”

Hányatott sors
Úgy tűnik azonban, Faludy György számkivetett hányódása halála után sem ért véget. Mint valami mitológiai alak, aki még holtában sem nyugodhat, úgy sodródik botrányról botrányra a modern magyar költészet „harmadik generációjának“ nagy alakja.
Korábban Faludyt kis híján kilakoltatták XIII. kerületi, Szent István körúti lakásából. Na, nem annyival korábban, mondjuk a Horthy-korszakban, hanem éppen csak a közelmúltban, 2002-ben. A Kossuth-díjas költő könyvtára akkor kerültek állami tulajdonba. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ugyanis úgy segített Faludynak lakása megvásárlásában, hogy megvásárolta a költő kéziratait és könyvtárát.
Persze tárgyi hagyaték még bőven akad. Most ezeknek a sorsa vált bizonytalanná.

Kilakoltatott hagyaték
A költő özvegye, Faludy Fanny Faludy utolsó kéziratait, személyes tárgyait, a könyvtárából megmaradt köteteit, különleges emlékeit, bútorait akarta közkinccsé tenni egy kisebb fajta múzeumban, vagy inkább emlékszobában. Néhány éve így nyilatkozott: „Nagyon el vagyok keseredve, mert eddig egyetlen kormány sem adott pénzt a klubra, ahol zenés összejöveteleket, könyvbemutatókat és felolvasóesteket szeretnék tartani. Úgy érzem, hogy az, amit Gyurka maga után hagyott, közkincs, kulturális és tárgyi hagyatéka megérdemelne egy emlékszobát.”
„Szégyen, hogy az állam helyett nekem kellett a Faludy emlékmúzeumot létrehozni, de az még nagyobb szégyen, hogy még meg sem nyithatott” – fakadt ki most Fanny a Blikk újságírója szerint. Az újság Fanny asszonyra hivatkozva azt állítja, „most utcára teszik még az emlékét is”.
Fanni ugyanis eddig egy ferencvárosi romos helyiségben tárolta a felbecsülhetetlen hagyatékot. Az ingatlant a Faludy Alapítvány számlájáról származó tizenkétmillió forintért felújította, de az ingatlan bérleti díját már nem tudta fizetni. A Ferencvárosi Önkormányzat sokáig türelemmel várta a pénzt, de most, hogy Faludy Fanny tartozása lassan tízmillió forintra rúgott, az önkormányzat – nem nézve azt, hogy a bérlő valójában egy értékes kincseket őrző múzeum – kilakoltatta Faludyt, a hagyatékot is és Fannyt is.
Bár korábban Fanny asszony kapott arra ígéretet, hogy az önkormányzat elengedi a tartozást, végül a nagyvonalú gesztusból nem lett semmi. Faludy Fanny megkapta a felszólítást, hogy hagyja el a helyiséget. „Hiába küzdöttem, arra sem voltak hajlandóak, hogy beszámítsák az ingatlanra költött tizenkétmilliót a bérleti díjtartozásba” – mondta az elkeseredett asszony.

Veszendő értékek
Faludy Fanni – miután a ferencvárosi ingatlan kulcsait leadta – saját lakásába, egy negyven négyzetméteres panellakásába menekítette a relikviákat. Ez a lakás azonban semmiképpen sem alkalmas az emlékek bemutatására, ráadásul Faludy György özvegyét nem csupán morálisan, de anyagilag is rendkívül megviselte a reménytelen küzdelem. „Tönkrementem anyagilag” – mondta elcsukó hangon az újságírónak az özvegy.
Az asszony most abban bízik, hogy akad valaki, egy irodalmat, Faludy költészetét kedvelő ember, aki esetleg felajánl Budapesten egy helyiséget, ahol a múzeumot berendezheti, és megnyithatja. Ha ugyanis nem kap segítséget, akár az utcára kerülhet az értékes hagyaték.
Befejezésül hadd idézzem még egyszer Pomogáts Béla szavait, aki szerint Faludy „mindig az európai kultúra és a szabadelvű tradíciók vigyázó őrszemének a küldetését vállalta, akinek egy végső bomlás előtt álló világ veszendő értékeit kell megmentenie a pusztulás elől.” Nos, most egy hozzá hasonló, hozzá méltó kultúramentőre volna szükség!