Azért jó péntek délelőtt kimenni a könyvfesztiválra, mert ezekben az órákban már lefutott a megnyitás körüli idegeskedés, túl jutottunk a reprezentáció legfontosabb tennivalóin, a standokon minden a helyére került, a kiadók vidám várakozással tekintenek a következő napokra, azaz valami nagy bizalom, jókedv tölti be a Millenáris egészét. Az első látogatók gyakorlatilag minden reményt felmarkolhatnak, az összes könyvszakmai pletykába beavatást nyernek, és a leglelkesebb szavakat hallhatják a frissen megjelent könyvekről.

Egymilliárd forintos növekedés
Persze a huszonkettedik Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nem pénteken kezdődött, hanem csütörtök délután, s illő, ha a rendezvényt megnyitó miniszter szavait ide citáljuk.
Félszáz kiváló külföldi és félezer hazai és határon túli magyar íróval találkozhat a közönsége a következő négy napban – mondta el a rendezvény csütörtöki megnyitóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hangsúlyozta: a magyar nyelvű irodalom számára különösen fontos, hogy egy ilyen unikális nyelvvel is bekapcsolódhasson a világ vérkeringésébe, a könyvfesztivál pedig nagyban hozzájárul ehhez.
Ma Cervantes és Shakespeare halálának emléknapja van, de Szent György ünnepe is, akinek legendájához kapcsolódik egy katalán szokás. Katalóniában ezen a napon a férfiak és a nők rózsával, illetve könyvvel köszöntik egymást és katalán javaslatra Szent György napján ünneplik a könyv világnapját is – mondta el a miniszter.
Nekünk, magyaroknak különösen becses ünnep az idei Könyvfesztivál, hiszen idén ünnepeljük a szervezett magyar könyvkultúra alapításának kétszázhuszadik évfordulóját. 1795-ben alapították ugyanis a fesztivált szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése első jogelődjét – hívta fel a figyelmet a miniszter.
Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy a könyvkultúra előmozdítása, a vidéki könyvtárak megerősítése a kormányzatnak is stratégiai célja: idén 1790 településen fog érezhetően javulni a nyilvános könyvtári szolgáltatás, az állami támogatás több mint egymilliárd forintos növekedésének köszönhetően.

A valóság és a regényírás
Ámde akármilyen jókat mondhat egy miniszter, egy könyves programnak nem lehet ő a sztárja, ha akad ott világhírű író is. A csütörtöki megnyitó legfontosabb attrakciója Jonathan Franzen amerikai író az idei év Budapest Nagydíjasa, azaz a fesztivál sztárvendége volt, akivel Winkler Nóra beszélgetett.
Franzenről megtudhattuk például, hogy a fantáziát és a saját élettapasztalatot fontosabbnak tartja a célzott anyaggyűjtésnél, sőt egyenesen úgy véli, hogy a valóság és a regényírást megelőző kutatómunka inkább ellensége egy írónak, mint segítője.
Ennek megfelelően soha nem készít vázlatot. Úgy gondolja, hogy a regényírás esetében nincs annak értelme, ha tudjuk, hova fogunk eljutni. Valójában Franzen nem is azért ír, hogy könyv keletkezzen, hanem az írói tevékenységet olyasféle folyamatnak látja, amely során az ember önmagává válik. Már csak ezért sem kedveli azokat a könyveket, amelyekben érzi, hogy a szerző ragaszkodott az előzetes tervhez.
Ugyanakkor azt is elárulta az amerikai író, hogy számára maga az írás is egyfajta menekülés, mód arra, hogy ne vegyünk részt a világban, ahol folyton idegeskedünk, aggodalmaskodunk. Írás közben ez megszűnik, miközben a hatalom érzését is átélhetjük. Fizikailag azonban nagyon megviseli az embert egy több mint ezer oldalas könyv írása. Amikor befejezte a 27. város című regényét, inkább nézett ki hatvan, mint huszonöt évesnek.
Végül itt kell megemlítenem Háy János humorosnak szánt laudációját, amelyben – miközben a Budapest Nagydíjhoz gratulált a díszvendégnek – elmesélte: annak idején úgy hitte, azért ajánlgatja neki egy író barátja Franzen egyik nagy terjedelmű regényét, mert amíg azt olvassa, addig sem fog írni.
És lehet, hogy ez az a mondat, amivel be is kell fejezni Háy köszöntőjének ismertetését, illetve a Könyvfesztivál csütörtöki nyitányának összefoglalását.  

Gyönyörű olvasók
Péntek délelőtt azután a látogató a könyveknek, kiadóknak, s nem utolsó sorban a napfényes Millenárison sétáló gyönyörű olvasóknak szentelhette magát. No, nem arról a pókhasú úrról beszélek, aki a hamburgeréből szivárgó mustárral lecsöpögtette a Casparus Kiadó standját, hanem azokról a hosszú combú, miniszoknyás, húszas éveik elején járó és könyvet lapozgató csodákról, akik park tavacskája körül olvasgatták új szerzeményeiket. Nekem hiába írja Karafiáth Orsolya, hogy az olvasás nem is szexi, mert, hogy igenis az.
Persze ők még itt lesznek szombaton is meg vasárnap is, de az a bőbeszédű jókedv, amit ma megtapasztalhattunk, vasárnapra biztosan elillan. Az egyik kiadó például elmesélte, hogyan faragta le cégének veszteségét alig egy év alatt, a másik lelkesen újságolta, milyen döbbenetes sikert hozott közelmúltban kiadott kötetük, a harmadik elmondta, milyen kemény harcot vívott egyik önfejű szerzőjével, míg végre meggyőzhette arról, hogy az általa rajzolt idétlen borítóval nem lehet majd eladni a könyvet, a negyedik azon örvendezett hogyan happolta el a külföldön már sikert aratott kötet kiadási jogát régi konkurense elől, a hatodik pedig bemutatott a cég új marketingesének, aki az imént emlegetett szívmelengetően fekete szemű kékharisnyák közé tartozott.
Nem sorolom tovább. Jó péntek délelőtt kimenni a Könyvfesztiválra.
Egyetlen baj van csak ezzel a látogatással. Hogy szinte minden kiadónak meg kell ígérni, hogy majd, eljövök a délutáni könyvbemutatóra, készítek interjút a vasárnap dedikáló szerzővel, és természetesen még a vasárnap esti előadását is meghallgatom… Pedig én a hét végén kertészkedni akartam, füvet nyírni, bokrokat ültetni… Ehelyett itt lófrálhatok a könyvfesztiválon…