Keresztény könyvek a belvárosban
Az idén huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legjelentősebb bemutatkozását. A Szent István Társulat által szervezett könyvhét május 12-én, ünnepi megnyitóval vette kezdetét.
Szerzetesek, egyháziak, világiak
Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Szent István Társulat fővédője megnyitójában úgy fogalmazott: „kívánom minden kedves olvasónak, hogy a lélek és a szellem épülésére szolgáló könyvek által a szeretetben elmélyüljön, a hitben megerősödjön".
Rózsa Huba, a Szent István Társulat alelnöke elmondta, hogy a Szent István Könyvhét a keresztény kiadók legrangosabb seregszemléje, amelyen az idén az megújult és megszépült pesti Ferenciek terén huszonöt pavilonban naponta 9 és 19 óra között harminchárom könyvkiadó várja az érdeklődőket.
A könyvhéten jelen vannak a katolikus egyházi kiadók, így a Jel Kiadó, Marana Tha Alapítvány,
az Ecclesia Szövetkezet, az Új Város és a Szent Gellért Egyházi Kiadó, a Szent István Társulat, a Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgybolt, a II. János Pál Antikvárium és a Magyar Egyházzenei Társaság.
Természetesen ott vannak a protestáns egyházi közösségeket képviselő kiadók is, mint a Harmat Kiadó, Hermeneutikai Kutatóközpont, a Kálvin János Kiadó, a Luther Kiadó, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány. Az egyházi sajtó képviselői közül megtekinthető az Új Ember és a Vigília, és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület standja, a magyarországi szerzetesrendeket képviselő kiadók pedig az
Agapé Kiadó, a Bencés Kiadó, a Don Bosco Kiadó, a JTMR – Jezsuita Könyvek, valamint a Korda Kiadó pavilonja kínál érdekességeket. De természetesen számos magánkiadó is jelen van a Szent István Könyvhéten, mint az Attraktor Kiadó, az Éghajlat Könyvkiadó, az Etalon Film Kiadó, a Kairosz Kiadó, a Kárpátia Stúdió, a Lazi Kiadó, a L’Harmattan Kiadó, a Simon Kiadó, a Tinta Kiadó, illetve az Unicus Műhely.
Van-e a pápának munkaköri leírása?
A Szent István Könyvhét érdekességei közül kiemelkedő a II. János Pál című kötetet Michael Hasemann és Arturo Mari tollából, amely egyebek mellett arra mutat rá, hogy a pápa a világtörténelem óriása volt, élete és műve mindannyiunkat megváltoztatott.
Ugyancsak érdekes Kovács Gergely Vég nélkül – Szentté avatások régen és ma című munkája, amely a katolikus egyház egyik természetes, illetve természetfeletti életmegnyilvánulásával, a boldogokkal és a szentekkel", továbbá tiszteletükkel, illetve a szentté-avatási eljárás bemutatásával foglalkozik.
A könyvhétre jelent meg Matteo Luigi Napolitano Budapest igazi arcai – a soá és a vatikáni diplomaták című könyvére, amely Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius és munkatársa, Gennaro Verolino életmentő munkásságát mutatja be.
Kapható a Ferenciek terén Móricz Zsigmond A nyáj és pásztora című novellagyűjteménye, valamint a Pió atya világa című sorozat harmadik része, amely a róla szóló visszaemlékezéseket gyűjtötte egybe. Igazi érdekesség Érszegi Márk Aurél Pápa – Szentszék – Vatikán című munkája is, amely többek között azt válaszolja meg, hogy van-e a pápának munkaköri leírása, hogyan kell megszólítani a Szentatyát, illetve milyen a Római Kúria felépítése.
Díjak, programok, dedikálások
A megnyitón Erdő Péter bíboros és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke és a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója átadták az idei Stephanus-díjakat: teológiai kategóriában Bolberitz Pál professzornak, irodalmi kategóriában pedig Fésűs Éva írónőnek.
A könyvhéten számos szerző dedikálja köteteit. Hétfőtől szombatig, naponta 15–18 óráig, összességében negyvenöt szerző, író, költő, teológus dedikálja régi és legújabb műveit. A dedikálások mellett könyvbemutatók és egyéb érdekes programok is várják az érdeklődőket. A könyvhétre ellátogató olvasókat idén több mint hétezer kiadvánnyal, köztük mintegy hetven könyvheti újdonsággal várják a kiadók. Új irodalmi, lelkiségi, teológiai, történeti és filozófiai művek egyaránt megjelennek. Érdemes ezen a héten a belváros felé tenni egy kis kitérőt.
Egypercesek
Adventi programok a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Íme a PIM év végi programjai
A mai egyetemisták egyre kevesebb könyvet olvasnak” – írja Rose Horowitz publicista az Atlantic magazinban