Kevés kortárs magyar regénnyel esik meg az, hogy filmet készítenek belőle. Fehér Béla, Kossuthkifli című regénye azonban, hamar felkeltette Rudolf Péter érdeklődését, mi több, a producerek is fantáziát láttak benne, így a könyvet, nem sokkal megjelenése után már filmként is élvezhetjük.
Azonban senkinek nem tanácsoljuk, hogy várja meg, amíg a hat részes filmet vetíteni kezdik. Érdemes a könyvet is kézbe venni.  Hogy miért, arról a szerzővel, Fehér Bélával az írószövetség könyvtárában a Kölcsei Olvasókör rendezvényén beszélgettünk.

– Negyvennyolc mindenképpen heroikus történet – magyarázta a szerző. – Engem nagyon fiatalon megragadott. Amióta elolvastam a később halálra ítélt aradiak haza írott leveleit, azóta lappang bennem, valahol mélyen egy negyvennyolcas történet. Nem tudtam, mikor és hogyan fogom megírni. De végül megírtam. Ilyen lett.

– Egy másik olvasó ezt írja a szabadságharcról: „Ami a könyv komoly részét illeti, az a szabadságharc hétköznapjairól szól, hogy mi is történt itt az emberekkel, miközben két hatalom háborúzott a fejük felett. A nép az mindig csak nép marad, legfeljebb az ülepet cserélik a feje fölött, ami szépen ráereszkedik, mint egy májusi viharfelleg” – Pontos a megállapítás, hiszen a szabadságharc nem csak az emelkedettségről szólt, hanem mindarról, amiről szólhatott: megszállottak küzdöttek mindkét oldalon, és közönyösek tömege őrlődött a kettő között. A lakosság nagyobb része nem is értette az eseményeket. A túlnyomó többség írástudatlan parasztember volt. Remélték, hogy átlép a fejük fölött a háború, és béke lesz végre. Hogy kinek a győzelmével zárul a hadakozás, azzal nem sokat törődtek. Sokan például nem is akarták elhinni, hogy megtörtént a jobbágyfelszabadítás. Megpróbáltam mindezt ábrázolni a kötetben, hiszen – ahogy minden egyébben – ebben is igyekeztem ragaszkodni a tényekhez.
– Cserna-Szabó András egyebek mellett ezt írja a könyvről: „Aki végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot, szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. Mert a Kossuthkifli … hiteles történelmi regény…”
– A részleteknek valóban komolyan utána néztem. Tudják mennyi folyón kell átkelni, míg az ember Pozsonyból Debrecenbe ér? No, de hol lehet átkelni? Hol vannak a révek, gázlók, hidak? Persze az olvasók többsége ennek nem jár utána, de az kiérződik egy szövegből, hogy pontos-e a leírás, vagy hevenyészett. Ennek kiderítésére egy régi osztrák katonai térképet használtam. Szerencsére ezeket ma már digitalizálták és a képernyőn lehet nézegetni. Hasonlóan tényszerű például az is, hogy egyes területeken a temetkezési vállalkozók jelentették a besúgóhálózat bázisát. Igaz, nem Pozsony környékén, hanem a Délvidéken. Nagyon komoly besúgóhálózatot működtetett egyébként az osztrák adminisztráció. Komolyabbat, mint bárki más. A Rákosi-féle rendszer semmi nem volt ahhoz képest… És az is tény, hogy akkoriban a pozsonyi kiflit átkeresztelték kossuthkiflinek. Igaz, maga a sütemény már jó száz esztendeje ismert volt. Viszont jelentősen eltért a mai pozsonyi kiflitől. Eredetileg ugyanis édes kelt tésztával sütötték, nem olyan piskótatészta-szerűséggel, mint manapság. Eredetileg olyan volt, mint egy kisebbfajta, görbe bejgli. Hogy az általunk ma ismert karácsonyi finomság miért egyenesedett ki és miért nőtt olyan nagyra, azt nem tudom, de kutatásaim szerint, valamikor a harmincas években tértek át az egész tepsi hosszát kitöltő és egyenes bejglire az asszonyok.
– Egy újabb olvasó a könyv nyelvezetéről is véleményt mond: „A nyelvről külön tanulmányt lehetne írni, szerencsére ez nem egy rekonstrukció, hanem inkább egy csinált nyelv, és ez itt sokkal jobban működik, mint a kortárs regényeiben. Néha kicsit harsány, de röhögtető, nincs rá jobb szó."

– A nyelvi megoldásokon sokat gondolkoztam. Az mégsem járja, hogy egy kortárs regényben archaikus, tizenkilencedik századi nyelvet beszéljenek. Akkor valóban jogos lenne a Jókai-paródia kritika. De az sem tűnt elképzelhetőnek, hogy modern, mai nyelven szólaljanak meg a szereplők. Ezért aztán egy köztes megoldást választottam. Előszedtem annyi kihaló-félben lévő, német, latin, tájnyelvi kifejezést, amennyi még belefért a szövegbe, pár kifejezést magam találtam ki, és megpróbáltam olyan mondatfűzéseket használni, ami visszaadja a tizenkilencedik század hangulatát, de nem idegen a mai olvasónak sem. Hát ez lett belőle. Sokan kritizálják a könyvet innen is, onnan is, de az a legjobb, ha elolvassuk és magunk gondolunk róla valamit.