Költészet Napja – programok országszerte

A Költészet Napja alkalmából ebben az évben is rengeteg „verses” program várja országszerte a bizonyosan nagyszámú érdeklődőt. A bőséges kínálatból szemezgettünk, bemutatva az események sokrétűségét, színességét.

Versmaraton
Idén több mint száz kortárs magyar költő olvassa fel verseit április 11-én, a Költészet Napja alkalmából szervezett negyedik Versmaratonon, amelynek most először a felső tagozatos és középiskolai diákok is részesei lehetnek. A korábbi évekhez hasonlóan az ingyenes rendezvényen 12 órán keresztül, délelőtt 11-től este 11-ig váltják egymást a magyar költők a fővárosi Thália Színház Mikroszínpadán. A Magyar Napló Kiadó, a Magyar Rádió Zrt., a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, valamint a Magyar Írószövetség közös rendezvénye Az év versei 2014 című antológia szerzőit invitálja a nagyközönség elé. A rádió munkatársai által vezetett Versmaratonon óránként öt-öt költő szerepel verseivel a színpadon, köztük Juhász Ferenc, Iancu Laura, Tamás Menyhért vagy Ágh István. Idén egy-egy költő a határon túlról a hangminőség javítása érdekében előre rögzített Skype-üzenetekkel jelentkezik be.
Ezúttal is elkészül majd a nap verse, amely úgy áll össze, hogy az elsőként felolvasó költő kezdősorához csatlakozva minden utána következő művész egy-egy sorral bővíti az alkotást, amelyből így a nap végére megszületik „egy szürreális vers”.
Újdonság, hogy a Kossuth Rádió honlapján az egész rendezvényt élőben közvetítik, emellett a Belépő, A Hely és a Közelről című műsorok a nap folyamán többször is tudósítanak a helyszínről.
Az újdonságok közé tartozik az is, hogy bármely felső tagozatos és középiskolás osztály bekapcsolódhat a Versmaratonba. Előre elküldött e-mailben vagy videoüzenetben kérdéseket tehetnek fel a költőknek, ezeket a színpadon ki is vetítik. A legérdekesebb kérdéseket feltevő osztályok dedikált versesköteteket kapnak, és arra is lehetőségük nyílik, hogy személyesen találkozzanak az érintett művésszel.
Április 12-én, szombaton délelőtt 11 órakor ünnepelik a Vígszínházban a Költészet Napját. A társulat és vendégei József Attila és más magyar költők mellett Petri Györgyre is emlékeznek, aki Sztálin születésnapja és karácsony között – „baljós gyerek, Joszif és Jézus között” –, december 22-én lett volna 70 éves.
A Költészet napján a balatonszárszói József Attila Emlékházba ingyenes lesz a belépés.

Verses mesék, legendás költők
Ha már a gyerekek szóba kerültek, folytassuk egy gyermekprogrammal. Az Eszter-lánc mesezenekar a Magyar Költészet Napja alkalmából április 12-én, szombaton mese-erdő közepébe hív minden gyereket és gyerek-lelkű felnőttet, ahol megelevenedik a történet a zene, bábok, és persze a gyerekek segítségével. A hangszerek mind a mese egy-egy szereplőjét ismertetik meg, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel. Gyerekdalok, népdalok, kortárs költők megzenésített versei kísérik őket útjukon, aminek a végére remélhetőleg új zenekari tagok is csatlakoznak hozzájuk a gyerekek köréből, akik csörgőkkel, kasztanyettákkal, cintányérokkal beszállnak a közös muzsikálásba. A koncert végén a hangszer-simogatón közelről is megismerkedhetnek hangszerek és gyerekek. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációs szükséges, melyek az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér (VI., Eötvös utca 10.) recepcióján szerezhetők be.
A gyermekverseiről legendássá lett Weöres Sándor és Károlyi Amy, a sokoldalú költőházaspár életét, szerelmét Tallián Mariann színésznő-hegedűs és Lázár Balázs színész-költő formálja meg versekben április 10-én a Klebelsberg Kultúrkúriában.  Egy órás versszínházi est a legendás költőházaspár, a 25 éve elhunyt Weöres Sándor, és a tizenegy éve távozott Károlyi Amy műveiből válogat. Szerelmük történetét meséli el az előadás megismerkedésüktől a halálukig, verseik és prózarészleteik egymásra válaszolgatásával, miközben kibomlik a két életmű mögötti két személyiség és viszonyuk.
Május 10-én ünnepli 85. születésnapját Kányádi Sándor, a mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A költőt és a 45 éve muzsikáló Kaláka együttes  dalaival köszöntik április 11-én a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Verselés jelbeszéddel és minden egyéb módon
A végére hagytunk néhány igazán merész rendezvényt. Április 11-én, pénteken irodalmi programra invitálják a gyermekeket és tanáraikat, valamit az irodalmat kedvelő érdeklődőket a „Költészet Parkjába” (Rottenbiller park, Kőbánya X. kerület, Előd utca 1.). Idén József Attila: Hull a levél a fáról című versét szeretnék jelbeszéd útján „elmondani” – az erre az alkalomra meghívott – nem halló és nem beszélő gyerekeknek és felnőtteknek, akik sajnos nem hallhatják a verseket. A résztvevő gyerekek az ő nyelvükön, azaz jelbeszéd segítségével szólaltatják meg a költő 1922-ben írt versét péntek 11 óra 11 perckor. A verset először közösen – kőbányai iskolások, több mint ezer fő – elszavalják, majd egy jeltolmács segítségével jelnyelven is előadják. Ez utóbbi előadásmód szokatlansága, és az együtt mozgó kezek és karok látványa teszi különlegessé mind a résztvevők, mind pedig a nézők számára az irodalmi produkciót! Ezt követően Sebő Ferenc népzenekutató, előadóművész és együttese segítségével el is énekelik a költeményt.
Posztolj verset Szolnok utcáira! elnevezésű rendezvény keretében versvárossá varázsolják Szolnokot, és verseket posztolnak az utcára! Bárki a kedvenc magyar versét, vagy saját költeményét kiteheti a kirakatába vagy földszinti ablakába, vagy bármely szabad helyre. Így magyar versekkel színesítik, tarkítják a várost!
Párhuzamosok a végtelenben – slam, rap, vers elnevezésű rendezvényével a Corvintető is József Attilát ünnepli.  A tavalyi nem várt nagy sikert követően az idei eseményt ezúttal április 10-re időzítették a szervezők, amely ismét igazán rendhagyónak ígérkezik.
Egy másik csemegének tekinthető rendezvényen két fiatal slammer és két tehetséges fiatal zenész invitál közös utazásara a Weöres-univerzumba április 11-én a Petőfi Irodalmi Múzeumba. A versmondás hagyományos kereteit feszegető, a slam eszközkészletével újraértelmező, de mindig a versből kiinduló, Weöres kevéssé ismert arcát megmutató, ritmikus, irodalmi és zenei élmény várja az érdeklődőket a vers-koncerten.
A lenyűgöző rendezvénysokaságot látva, feltételezhetjük, hogy április 11-én csak az nem találkozik versekkel, aki nagyon nem akar. És akkor még nem is említettük meg a könyvtárak, iskolák, művelődési intézmények, városok és falvak rengeteg vers-ünnepét. 
Jó szórakozást, sok felfedezett és újra felfedezett verset kívánunk!