Chaplin regénye

Megírása után több mint 60 évvel először jelent meg Charlie Chaplin egyetlen regénye, amelyből a filmcsillag utolsó jelentős alakítása, a Rivaldafény című film készült. Az 1948-ban született, Footlights című kisregényt a színész és rendező archívumát digitalizáló Bolognai Filmmúzeum, a Cineteca di Bologna adta ki abból az alkalomból, hogy a művész idén száz éve debütált a filmvásznon.

 

A korosodó bohóc

Csakúgy, mint a Rivaldafény (Limelight), a Footlights is Londonban játszódik. Főszereplője egy korosodó bohóc, Calvero, aki ráébred, hogy már nem tudja felkelteni a közönség érdeklődését. A bohóc megmenti egy öngyilkosságra készülő gyönyörű táncosnő életét, majd segít neki visszatalálni a tánchoz. A film arról a jelenetéről a leghíresebb, amelyben együtt látható Charlie Chaplin és Buster Keaton, a némafilmes korszak két idősödő sztárja, akik sem az előtt, sem az után nem szerepeltek együtt.

 

Borús korszak

A kisregény és a film Chaplin életének egyik legborúsabb korszakából való. 1947-ben a színészt beidézték az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság elé. A zaklatás hatására a színész végül el is hagyta az Egyesült Államokat. Ugyanakkor egy fiatal színésznő apasági keresetet nyújtott be ellene. A filmcsillag tagadta a viszonyt, a bíróság azonban őt nevezte meg a színésznő gyereke apjának.

Charlie Chaplin ekkor tekintett vissza fiatal éveire Angliában, ahol szülei egy zenés színházban léptek fel. Apja rettegett a színpadtól, végül halálra itta magát. A kisregényben a filmnél sokkal erősebben tetten érhető a színész félelme a közönségtől, egy öreg bohóc rettegése attól, hogy nem tudja megnevettetni a publikumot.

 

Rivaldafényben

A több mint 60 évig kiadatlanul kallódó művet Chaplin életrajzírója, David Robinson állította helyre, a színész ugyanis számos vázlatot hagyott hátra. Alighanem jól sikerült a rekonstrukció, mert ez az első alkalom, hogy a Chaplin család jóváhagyta egy korábban kiadatlan anyag megjelenését. A művet tartalmazó kötetben Robinsonnak a Rivaldafényről szóló esszéje, fotók és más dokumentumok is megtalálhatók.  A könyv  londoni bemutatójára meghívták Claire Bloom színésznőt is, aki húszas évei elején Therezát, a táncosnőt alakította a Rivaldafényben.

Az MTI írása nyomán