Szép könyvek alkotója
Hasonmástól a fakszimiléig címmel nyílt különleges kiállítás a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében és előterében. Schöck Gyula könyvművész sok-sok évnyi alkotásából összeállított tárlat azért egyedülálló, mert a azokat egy helyütt még nem lehetett megcsodálni.

A kiállítást pedig Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója nyitotta meg.
„A korábbi években, amíg Latiumban éltem, és megtapasztaltam, mily nagy hasznára és díszére válnak az emberi nemnek azok a férfiak, akik kitűnve nagy tehetségükkel, istenes szorgalmukat könyvek nyomtatására fordítják, elhatároztam, hogy erőmhöz mérten magam is jártasságot szerzek ebben az oly nemes és kiváló foglalkozásban, azzal a céllal, hogy ha végül valami eredményt érhetek el benne, azt ne csupán a magam, hanem a többi halandó hasznára is fordítsam” – idézte a német származású, Rómából Budára érkezett Hess András e vallomását a főigazgató, hozzá téve, 1473-ban vele kezdődik Magyarországon a könyvnyomtatás története, ötödikként-hatodikként Európában. Majd rámutatott Hess András kései utóda Schöck Gyula ötszázötven esztendő múlva éppen e XV. századi remekműből átörökített XXI. századi remekművel koronázta meg addigi pályafutását: „a Budai krónika facsimile kiadása egyszerre lett szakmai és közönségsiker; elnyerte a Fitz József-könyvdíjat és a Best Print verseny különdíját, s ötszázötven példánya mára szinte az utolsó szálig elfogyott” – hangsúlyozta Rózsa Dávid.
A megnyitón elhangzott az is, hogy a modern kor legfontosabb facsimiléi nemcsak eredetijük formai jegyeit hordozzák, hanem annak szellemét is, és a míves kísérőszövegekkel, online tartalmakkal kiegészítve garantálják a könyvkultúra csúcsteljesítményeinek továbbörökítését az újabb és újabb generációk számára.
A kiállításon Zsupán Edinai és Sarbak Gábor irodalomtörténész-kodikológus tartott rövid előadást, melyből az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy Schöck Gyula 1990 óta tervezett, tördelt könyveket, és 2008 óta készít fakszimile-kiadványokat. A kastélyban kiállított fakszimile-kiadványok között olyan különlegességek találhatók meg, mint a Pécsi Missale (1499), a budapesti Concordiantae Caritatis (1413), a Kálmáncsehi breviarium és missale (1481), a Budai Krónika (1473) vagy a Philostratus-corvina.
A kiállítás március 1-től március 9-ig tekinthető meg.

Egypercesek

Pályázatok sokaságával indul az emlékév
Bölcsészeknek és az égre föltekintve ábrándozóknak is ajánlja Rovelli könyvét a SAPERE AUDE PODCAST
Képregényeket és kisfilmeket is vár gyerekektől a Szabó Ervin Könyvtár