Legyen bármennyi modern gyerekkönyv, mese, akármi, számunkra Marék Veronika művei mindenek előtt vannak: a gyerekek ugyan már kinőtték Kippkoppékat, A kék kerítést, a Coffi, Pocak, Paprikát, A csúnya kislányt, Laci és az oroszlánt, Boribon, a játékmackót és hát e teljes Boribon-univerzumot is, de olykor elővesszük és végigolvassuk őket, mint kiskorukban tízszer, százszor, ezerszer. Ilyen szeretetteli viszonyulásban egy újabb Marék Veronika-könyv akkor is szenzációt jelent tehát, ha már nem ezzel alszanak el esténként a gyerekek, és mi tagadás, én is szívesen olvasom, mert minden kötet okos volt, tartalmas, és soha, egyetlen pillanatra sem volt… gügye, ami számtalan más, gyerekek számára írt könyvről korántsem elmondható (azok a könyvek úgy csinálnak, mintha a gyerekek valami alsóbbrendű lények lennének, akiknek ez is jó, így is jó, a logikai hibáktól, pongyola megfogalmazásoktól hemzsegő mondatok is jók).

Kép forrása

A karácsonyi felhő története, karakterei és illusztrációi rendkívül aranyosak: a felhőben lakó angyaloknak – a központ irányítása mellett – ajándékot kell vinniük a gyerekeknek, de a krampuszok (akiket szintén a saját központjukból irányítanak, és akiknek így szól az indulójuk: „Rom-rom-rombolunk, / Mert mi krampuszok vagyunk. / Csupa izom, semmi agy, / Ilyen vagy, ha krampusz vagy!”) ezt mindenáron megpróbálják megakadályozni, mert nekik az a céljuk, hogy minél több kisgyerek sírjon és szomorkodjon. Mesterkedéseiket azonban nem koronázza kis, mert még amit elrontanak, az is jól alakul és örömöt szerez – a krampuszok végül természetesen jó útra térnek, de a saját központjuk felé ezt úgy tudják jelezni, hogy nem kerülnek bajba. Klasszikus mese tehát, de szemben a klasszikus mesékkel, ez kifejezetten aranyos: nem csak a szöveg, hanem a figurák, az illusztrációk is, Szabó-Nyulász Melinda egy, a Marék Veronika-világától különböző, mégis első pillantásra remekül működő világot teremtett ebben a gyönyörű kis könyvben.

A stílus jó, a mondatok szépek, a történet átélhetősége garantált, a humora pompás: amikor például a denevérszárnyon utazó krampuszok visszatérnek a viharos téli éjszakában való ajándékszállítás után a felhőbe melegedni, a következő párbeszéd hangzik el: „– Franciska, maradhatunk itt egy kicsit? Nagyon erős kint a hóvihar. – Hát persze. Most nem félünk tőletek. Készítek nektek is teát. – És… berakhatnánk három ernyőt a fogasra? – Természetesen! Kristóf kiszaladt az ajtón, és behozta a három átfagyott denevért. A fogasra akasztotta őket. Csendesen csepegtek lefelé.”

Nem tudom, szokás-e még karácsony estéjén (vagy a karácsony körüli napok estéin) történeteket olvasni a gyerekeknek – ha/ahol igen (bizony, ebben már vannak digitális eszközök, tabletek meg minden, szóval fogyasztható korunk kisgyermekei számára is!), ott és oda csak ajánlani tudom ezt a kedves, szívmelengető történetet angyalokról, krampuszokról, ajándékot váró gyerekekről és a karácsonyi felhőről.

Marék Veronika: A karácsonyi felhő. Illusztrálta: Szabó-Nyulász Melinda. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2023.