A versenygép

Szőnyi Ferenc, The Racemachine címmel életrajzi regény jelent meg a külföldön csak Versenygépnek becézett, pályafutása alatt összesen 178 Ironmant teljesítő, ultratriatlon-világbajnok sportolóról.


A könyvbemutatón Dénes Tamás, a Magyar Sportújságírók Szövetségének főtitkára elmondta, hogy a Nagy Béla-programban olyan könyvek kiadását támogatják, amelyek értéket képviselnek, ugyanakkor nem első számú szempont náluk a piacorientáltság. Hozzátette: a kötet egy olyan nagyszerű ember életét mutatja be, akinek a sportágáról, az ultratriatlonról ritkán jelenik meg könyv.

A szerző, az öttusázó világbajnok Kálnoki Kis Attila elárulta: három évvel ezelőtt egy újságcikk alapján kapott felkérést Szőnyi Ferenctől a kötet megírására. Ahogy fogalmazott, a könyv azt meséli el, hogyan jutott el a tehetséges és kivételes regenerációs képességgel rendelkező sportoló egy kis faluból, Ácsról „a világ tetejére”. Mindezt úgy érte el, hogy elég későn, 38 évesen kezdte sportolói karrierjét, amikor mások már éppen szögre akasztják a futócipőt.

Kálnoki Kis szerint Szőnyi megelőzte Hosszú Katinkát abban, hogy nem edzésekkel, hanem folyamatos versenyzéssel készült az ultratávú futó-, kerékpáros- és triatlonversenyekre. Mint elhangzott, a könyv betekintést ad a „Racemachine” sikerei mögött megbúvó, szenvedésekkel és örömökkel teli, katartikus élményekbe is.

A könyv főszereplője azt is megosztja az olvasókkal, hogy milyen szerepet töltöttek be személyiségének formálásában az iskolai csínyek után kapott, súlyos makarenkói pofonok, a sorkatonai szolgálat, a kétkezi munka, valamint hogy az elbukott és sikeres vállalkozások tapasztalata miként teremtette meg az igényt és a hátteret sportkarrierje elkezdéséhez. Az 59 éves Szőnyi a könyvbemutatón elárulta: térdsérülése miatt a közelmúltban egy műtéten esett át, de a felépülése után szeretné folytatni a versenyzést - még ha nem is azon az ultra magas szinten, ahogyan eddig tette. (MTI)