Magyar-belga kapcsolatok
Bemutatták a magyar-belga diplomáciai kapcsolatok száz évét ismertető, Interconnections című könyvet a brüsszeli Liszt Intézetben.

A magyar-belga történelmi kapcsolatok fejezeteit feltáró könyv bemutatóján Kovács Tamás Iván, Magyarország Belgiumba és Luxemburgba akkreditált nagykövete elmondta, hogy az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződést követően az önállóvá vált Magyarország kormánya száz évvel ezelőtt, 1922-ben döntött a brüsszeli külképviselet megnyitásáról.
A százéves évfordulóra megjelent kiadvány a történelem kronológiáját követi, de földrajzi támpontokat is ad azok számára, akik a két ország kapcsolatainak művészeti, építészeti emlékeit kívánják megismerni.
A négy nyelven, a magyar mellett franciául, angolul és hollandul megjelent könyvet illusztráló fotók a felsorolt események helyszíneit, emlékhelyeit ábrázolják a magyarok kalandozásától az 1956-os menekültek leuveni kollégiumáig és brüsszeli közösségi házáig.
A kiadvány szerzője, Wittlinger Gabriella a bemutatón elmondta, hogy a könyv időrendben haladva mutatja be a belga és a magyar történelemben azokat a közös pontokat, amikor a két nép és az országok története összefonódott.
A kétoldalú diplomáciai kapcsolatok száz évének évfordulójára egyedi emlékbélyeget adott ki a magyar és a belga posta. (MTI)
Egypercesek
Afgán fiúk Északon
A svéd bürokrácia, az emberség és a migránskérdés
Folytatódik a könyvtári kihívás
Innovatív módszerek az olvasásnépszerűsítésben
Fekete varjú
Migránsokról ír a szlovén szerző