Kubala Lászlóról szóló kötetet mutattak be

Budapesten bemutatták a Kubala95 emlékév alkalmából Varró Krisztián Kubala című könyvét, amely Kubala Lászlóról, az 1950-es évek világklasszis csatáráról, a Barcelona labdarúgócsapatának legendás játékosáról szól. 

Kovács Barnabás barcelonai főkonzul, a Kubala95 emlékév kezdeményezője elmondta, hogy az emlékév folytatása annak a többéves eseménysorozatnak, amely az FC Barcelonában megfordult magyar labdarúgóknak - Kubalának, Kocsis Sándornak és Czibor Zoltánnak - állított emléket.  

Varró Krisztán ügyész, a könyv szerzője elmondta, hogy gyermekkora óra minden érdekli, ami a futballal kapcsolatos, Kubala László egyetemistaként kezdte őt foglalkoztatni. Kubala Lászlónak futballistaként és emberként is példátlan életútja volt rengeteg érdekes fordulattal, ez inspirálta a könyv megírására - emelte ki a szerző.     

Kubala László 1927-ben született Budapesten. Az élvonalban 1945-ben a Ferencvárosban mutatkozott be. Megfordult még Csehszlovákiába a Slovan Bratislavaban és a Vasasban, majd egy rövid Olaszországi kitérőt követően lett 1951-ben az FC Barcelona játékosa.  

A Barcával kétszer nyert Vásárvárosok Kupáját (VVK) - az UEFA Kupa jogelődjét -, négyszer spanyol bajnokságot, hatszor pedig Spanyol Kupát. Játéka kedvéért több száz kilométerről is érkeztek nézők a Barcelona mérkőzéseire, az érdeklődés olyan hatalmassá vált, hogy emiatt megépítették a csapat jelenlegi stadionját, a Camp Nou-t. 1961-ben már edzőként vezette a VVK döntőjébe a katalán gárdát, majd 1969-től 1980-ig szövetségi kapitányként irányította a spanyol válogatottat.     

A világon ő az egyetlen, aki három válogatottban is szerepelt: a csehszlovákban hatszor, a magyarban háromszor, a spanyolban 19-szer. Az FC Barcelona szurkolói 1999-ben őt választották klub történetének legjobb labdarúgójává, hatását a Camp Nou előtt álló életnagyságú szobra is tükrözi.

Budapesten 2011 óta az ő nevét viseli a Vasas labdarúgó akadémiája, az angyalföldi klub Fáy utcai sportcentrumában 2012-ben avatták fel bronz mellszobrát. A főváros XIII. kerületében 2017-ben parkot neveztek el róla, 2012-től rendezik meg a nemzetközi Kubala László Kupa utánpótlástornát.

A 720 oldalas kötet a Twister Média Kft. gondozásában jelent meg.