Az ötvenes-hatvanas években örökké ott lebegett a fejünk felett a gombafelhő réme. A két szuperhatalom rendelkezett a világunkat megsemmisíteni képes fegyverrel, így azután légoltalmi gyakorlatokon próbáltuk el, hova meneküljünk, ha kitör a vész.

Persze, sehová.

Kép forrása

Épp harminc esztendeje adta át lelkét a teremtőnek Jack Arnold amerikai rendező, aki fergeteges komédiát rendezett az atomháborúról. A címe, Az ordító egér.

Ebben az 1959-es klasszikus szatírában, Grand Fenwick parányi fejedelemségének főhercege (a zseniális Peter Sellers) és miniszterelnöke (Peter Sellers) remek tervet eszel ki arra, hogyan mentsék meg országukat a totális csődtől. Az ötlet: hadat üzenni Amerikának, elveszíteni, majd begyűjteni a háború utáni segélyt. A probléma csupán az, hogy a főparancsnoknak (ugyancsak Sellers) elfelejtik megmondani, hogy a háborút el is kell veszíteni.

A hadvezér egy légitámadás-gyakorlat idején érkezik New Yorkba, hogy túszul ejtse a világhírű tudóst és asszisztensét (a gyönyörű Jean Seberget) és megszerezze a szuperfegyvert. Ekkor azonban szembe kell nézni az új problémával: mi történjék, hogy megnyerték a háborút.

Végül a bombát a világbéke zálogául az apró országra bízzák, arra az esetre, ha a nagyhatalmak vonakodnának belemenni a teljes leszerelésbe. A szerkezetet bezárják egy borospincébe, s váratlanul kiderül, hogy „döglött”. Ekkor megfogadják, hogy a működésképtelenséget titokban tartják. Mindenki elhagyja a pincét, de ekkor egy egér mászik elő a pokolgépből, a bomba pedig ismét villogni, majd fenyegetően ketyegni kezd.

Itt a vége fuss el véle...