Benyhe István közelmúltban megjelent kötete átélhető, kiegészíthető és újra felfedezhető részleteket kínál saját múltunkból, az elmúlt századról. Az Ördög a sakktáblán című könyv szerzője Orbán Viktor miniszterelnök mellett dolgozott, államtitkára volt, majd hat évet töltött diplomáciai szolgálatban.

Kép forrása

Trianoni visszatekintésként, szinte történeti sorrendben tekinthetjük át ezekben az írásokban három nemzedék sorsformáló állomásait az első világháború korától a rendszerváltozásig. Minden írás egy-egy mozaikdarabja az elmúlt század emlékezetének, és ezek töredékeiből áll össze az olvasóban a jelen forgatagától csak nehezen látható valóság.

Az írások rejtetten, szinte észrevétlenül boncolgatják, hogy mit is teszünk a múltunkkal, amikor új életet kezdtünk. A megváltozott környezet, az új eszmékre és hitekre váltás mögött hogyan munkál, pislákol vagy lüktet a végre levetett, vagy eltemetni kényszerült múlt. 

A kötetet záró kisregény Rejtő Jenői eszközökkel, az abszurd és a valóság teljes keveredésében mutatja be a rendszerváltás világát egy budapesti kerületben. Kisebbségi lét, bűnözés, erotika és feltörekvés, politikai kalandorság és ezernyi furfang, amit a megélhetés parancsa kikényszerít. Az írásból egy szinte ismeretlen Budapest rajzolódik ki előttünk, amit leginkább egy kerülettel azonosítunk, de érezzük, hogy fővárosunk szegényei, elesettjei, bevándorlói, azok sanyargatói és maga a rendszer, ami az ő alulnézetükből bontakozik ki előttünk, nem köthető konkrét helyhez, sőt talán országhoz sem.

„Mindegyiknek van valóságalapja” - idézte a szerzőt a Demokrata. „A bicska például szó szerint így történt, ugyan nem a dédapámmal, de egy közeli rokonnal. A Kovács őrnagy Lázárja pedig én vagyok: fiatal fiúként néhány hónapig tejben-vajban fürösztöttek a gyárban, és majdnem a pártba is felvettek csak azért, mert egy félreértés miatt azt hitték, édesanyám a rendőrkapitány szeretője. A címadó, vagyis az Ördög a sakktáblán története úgy kezdődött, hogy alkalmi munkákat vállaltam. A Könnyűipari Szerelő Vállalatnál éppen árkot ástunk, amikor megismerkedtem a könyvben Babosnak nevezett fickóval, egy kedves, tájékozott cigány emberrel. Sokkal később, kerületi képviselőként találkoztunk újra. Szívesen mesélt az életéről, melynek egyetlen vágya és célja volt, hogy soha többé ne kerüljön börtönbe. Mindent ennek rendelt alá, és elérte. Ebből írtam meg a történetet.”