Spielberg 75
Hetvenöt éves lett Steven Spielberg Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer, a filmtörténet megkerülhetetlen alakja.

Kép forrása
Hollywoodban az a pletyka járja, hogy Spielberg úgy került be a filmiparba, hogy minden nap besétált öltönyben, irattáskával a kezében a Universal Pictures bejáratán, mintha ott dolgozna, majd este hazament. Az akció évekig nem tűnt fel senkinek, végül egy nap állást ajánlottak neki, és még egyetemi évei alatt asszisztens lett a stúdióban. Egyik rövidfilmje annyira megtetszett a cég alelnökének, hogy hétéves rendezői szerződést ajánlott neki, így ő lett a legfiatalabb rendező, akivel a stúdió szerződést kötött.
Első nagy sikere az eredetileg a televízió számára készült, egy kamionos és az általa üldözött személyautó sofőrjének küzdelmét elbeszélő Párbaj (1971), melynek sikere nyomán megrendezhette első nagyjátékfilmjét, a Sugarlandi hajtóvadászatot. Az áttörést a horror műfaját megújító A cápa (1974) jelentette, melyben a félelmetes állat csak a film közepén látható először, ez lett az első blockbuster, azaz a 100 millió dolláros bevételt túllépő film.
1982 E.T., a földönkívüli éve volt, a hajótörést szenvedett kis űrlény története az összes bevételi rekordot megdöntötte és 1993-ig minden idők legsikeresebb filmjének számított – akkor is csak egy újabb Spielberg-alkotás, a Jurassic Park tudta ledönteni a trónról.
A rég áhított, megszolgált szakmai elismerést 1993 hozta meg számára: a holokauszt idején zsidók százainak életét megmentő Oskar Schindler igaz történetéért a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is átvehette. A filmet (Schindler listája) éveken át készítette elő, alapos kutatásokat végzett, közben visszatért ősei vallásához, és megalapította a holokauszt történetét kutató és dokumentáló Soa Alapítványt, később Az utolsó napok című dokumentumfilmben magyarországi zsidók visszaemlékezéseit dolgozta fel.
A második világháborús normandiai partraszállást feldolgozó Ryan közlegény megmentése, sokak szerint minden idők egyik legjobb háborús filmje 1999-ben újabb Oscar-díjat hozott neki.
Spielberg a hetvenen túl sem pihen: legutóbbi rendezői munkája, a kritikusok és a nézők által is várt West Side Story című musical feldolgozása volt. Bár komoly médiavisszhangot kapott a nemrég bemutatott film, sajnos az előzetesen Oscar-esélyesnek titulált alkotás koránt sem nyerte el a publikum tetszését.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban