Kép forrása
A minap jelent meg magyarul Második élet címmel az a regény, amelyet a spanyol Daniel Entrialgo írt az Aranycsapat, a Honvéd, majd a Real Madrid egykori világklasszis labdarúgójáról. A könyv bemutatja Puskás fordulatokban gazdag magánéletét, másrészt a sport, a futball fejlődését, valamint ezen keresztül az európai történelem döntő pillanatait is felvillantja.
Nem dicsekszem vele, de abban a szerencsében volt részem, hogy élőben is láthattam a „Száguldó őrnagyot”. Édesapámmal együtt néztük meg egy Honvéd-Vörös Lobogó meccset, amelyen négy gólt vágott be az akkori MTK-nak, s 9-7-re nyertek a kispestiek.
Halála előtt nem sokkal találkoztam vele, a Kútvölgyi kórházban ápolták. A Real Madrid és a spanyol futball vezetői szerettek volna elbúcsúzni tőle, őket kísértem. Szomorú, végtelenül komor próbatétel volt, így látni az egykori gigászt.
Végül egy kedves történet – épp a madridiaktól hallottam. Amikor megérkezett 1958-ban a „Királyi gárdához”, akkor ott Alfredo Di Stéfano volt a legnagyobb csillag. Ő mesélte: „Odajött hozzám és megkérdezte mi a becenevem, mire mondtam, „Szőke nyíl” (La Saeta Rubia). Erre ő, az nagyon hosszú, legyél inkább Stefi! A meccsen ne törődj semmivel, csinálj mindent, ahogy szoktál, aztán amikor azt hallod Stefi, rohanj a kapu felé. Csordogált a foci, egyszer csak hallom: Stefiiii! Mit veszíthetek? – gondoltam, és vágtattam a kapu felé. Amikor a 16-osra érkeztem, nini ott volt a lábamon a labda. Belőttem. Aztán megcsináltuk még háromszor. Meg nagyon sokszor később...”

Már mindketten az égi 11-ben bűvölik a labdát.