Elhunyt Csűrös Karola

MEGJELENT: 2021. november 24., szerda | SZERZŐ: RG

Nyolcvanötéves korában szerdán elhunyt Csűrös Karola színművész, érdemes művész - tudatta a színház az MTI-vel. Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Kép forrása

Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Alakításaira az alapos kidolgozottság jellemző.

Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. „Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba” - olvasható a színház közleményében.

Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.

Több filmben és tévéjátékban szerepelt. 1987-99 között állandó szereplője volt a Szomszédok, majd 2004-2009-ben az Életképek című teleregénynek. Férje, Horváth Ádám rendező teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. „Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus” - áll a közleményben.

Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2006-ban érdemes művész kitüntetésben részesült művészi alázattal és odaadással megformált színpadi szerepeiért, a közönség szeretete által kísért film- és televíziós alakításaiért.

Megosztás

Egypercesek

Az utazás – podcast kritika - ajánló

Az utazás – podcast kritika - ajánló

Ízig-vérig fekete komédiát kapunk

Kalapács alatt Emile Zola egyetlen regényének kéziratai

A kézirat árát előzetesen 100-150 ezer euróra becsüli a párizsi Sotheby's aukcósház

Átadták a Déry-díjat

Idén Gács Anna esszéista, irodalomtörténész, Solymosi Bálint író, költő és Zádor Éva műfordító részesült az elismerésben

Egy fekete író tapasztalatairól szóló szatirikus regény nyerte el az amerikai szépirodalmi Nemzeti Könyvdíjat

A 43 éves Jason Mott a kívülállóknak, a furcsáknak, és azoknak ajánlotta a díját, akiket zaklattak és félreértetek

Tandori Dezső hagyatékával gazdagodott az Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Az intézmény a köteteket egy külön, erre a célra speciálisan átalakított, zárható polcrendszerrel ellátott helyiségében helyezte el, amelyet dedikáltan Tandori Dezső és Ágnes hagyatéknak neveztek el