Nagyapám engem agyonlőtt volna címmel újabb változatban tárgyalják a második világháború poklát, a holokausztot, illetve az európai koncentrációs táborok történetét. Számos kötetben idézték már fel az emberirtó gépezetet, ezúttal azonban egy triplacsavar mentén tekinthetünk bele a borzalmas múltba. Jennifer Teege ugyanis egy német anyától és egy nigériai apától született nő, aki megtudta: annak az Amon Göthnek az unokája, aki a Krakkó-Płaszówi koncentrációs tábor hírhedten szadista és gyilkos parancsnoka volt, és akit Ralph Fiennes amerikai színész olyan élethűen alakított a Schindler listája című filmben, hogy Oscar-díjra jelölték.

Kép forrása

A holokauszt, a népirtás témaköre már számtalan változatban jelent meg, pontosan azért, hogy azok, akik a későbbi nemzedékek tagjai, ismerjék meg a 20. századi történelem legsötétebb vonulatát. Jennifer Teege Nagyapám engem agyonlőtt volna című dokumentumkönyve egy eddig nem igazán bemutatott perspektívában ábrázolja a náci háborús bűnösöket, illetve azok között is az egyik legismertebben legkegyetlenebb hóhért, parancsnokot. Amon Göthről, aki Teege nagyapja, a Schindler listája című Spielberg-film óta tud többet a világ.

Jennifer Teege tehát megpróbál elszámolni könyvében az elszámolhatatlannal, azokkal a sokaknak a halálával, megkínzásával, akik nem egy alkalommal nagyapja személyes közreműködése miatt szenvedtek. A könyv egy páratlan történet, egy kivételes családhistória, melyben a felmenő bűnével próbálnak elszámolni a leszármazottak.

Ha pedig valakinek nem áll össze a kép, akkor nézzük az idővonalat: Göth ugyan kétszer is házasodott, de végül egy Ruth Irene Kalder nevű nővel élt, mégpedig 1942 után, aki Arthur Schindler titkárnőjeként dolgozott a krakkói zománcgyárban. Kalder Göthtől való utolsó gyermeke Monika Hertwig volt, aki a háború után az 1960-as évek második felétől egy nigériai férfival élt, Jennier Teege ebből a kapcsolatból született 1970-ben. A kötetből kiderül, hogy Teege számára azért vált iszonyúan misztikussá és ezért fontossá származása, felmenőinek ismerete, mert hétévesen nevelőszülőkhöz került, édesanyját pedig többé nem látta.

A címbéli vélekedésről nekem Szabó István Mephisto című zseniális mozija jutott eszembe, melyben a főhős, Hendrik Höfgen színész, a hitleri kultúrpolitika későbbi képviselőjét, az egyre fokozódó náci terror idején kénytelen Párizsba szöktetni fekete bőrű szeretőjét. Jennifer Teege is talán valami hasonlót képzelt el, amikor kiderült számára, hogy a folytonosan gyilkos kedvében járó szadista lágerparancsnok nagypapa bizonyára saját kezűleg végezte volna ki, ha akkor találkoznak.