Halálnak 30. évfordulóján Csengey Dénesre emlékeznek

MEGJELENT: 2021. október 6., szerda | SZERZŐ: Márton

A 30 éve elhunyt Csengey Dénes íróra, költőre emlékeznek Pakson a nevét viselő kulturális központ október 7-én kezdődő programján.

Kép forrása

Az ...És mi most itt vagyunk című, háromnapos rendezvénnyel minél sokoldalúbban – volt iskolatársak, barátok, családtagok segítségével – próbálják bemutatni Csengey Dénest íróként és politikusként – mondta Lampert Marianna, a program szervezője az MTI-nek.

Csütörtökön Mezítlábas szabadság címmel Csengeynek a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből származó, személyes tárgyaiból, róla készült fotókból, levelekből nyílik kiállítás, majd levetítik András Ferenc Az utolsó nyáron című, 1991-ben készült filmjét, amelynek forgatókönyvét a rendező Csengey Dénessel közösen írta.

Pénteken Tóth András előadásában láthatja a közönség a Cseh Tamással közös, 1988-ban megjelent, Mélyrepülés című lemez alapján készült zenés monodrámát Tóth András előadásában. Szombaton bemutatják Bartusz-Dobosi László 2020-ban megjelent Csengey-monográfiáját, lesz olvasó szeminárium az író műveivel és beszélgetés Csengey Balázzsal, az író fiával egyebek közt 2021-es kiadású, Három monodráma című kötetről. Tekintsünk a történelmi félidőbe... címmel az író barátai emlékeznek politikai pályájára, a programot Másnap címmel a szintén Cseh Tamással közös, még a Mélyrepülés előtt írt, fiókban maradt dalokat tolmácsolja Beck Zoltán és Szűcs Krisztián.

A paksi kulturális központ 2012-ben vette fel a Szekszárdon született, 1991-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt író, országgyűlési képviselő nevét.


Megosztás

Egypercesek

Murakami Haruki lett Asztúria hercegnője

Murakami Haruki lett Asztúria hercegnője

A döntőbizottság a japán szerzőt a kortárs irodalmi hosszútávfutójának nevezte, akinek hangja nagyon különböző generációkhoz jutott el

Először kapta bolgár író a Nemzetközi Booker-díjat

Goszpodinov elmondta, hogy a regényt 2016-ban kezdte írni, abban az évben, amikor Donald Trump lett az amerikai elnök, és megrendezték a Brexit-szavazást Nagy-Britanniában

Újabb könyvet cenzúráztak Amerikában

A verset egy szülő panasza nyomán távolították el

Csaknem 100 év után vittek vissza egy kikölcsönzött könyvet

A könyvet visszaszolgáltató olvasó elvileg 1756 dollárral (610 530 forinttal) adósa a könyvtárnak

Salman Rushdie ismét köztünk

A világhírű író jól van, olyannyira, hogy új könyvön is dolgozik