A féltékenység a szerelem elsőszámú gyilkosa, állapíthatjuk meg nagy bölcsen. E témában az egyik legavatottabb regény Füst Miláné, akinek egyik fő művét, A feleségem története – Störr kapitány feljegyzései címűt, újra kiadták. Ez persze nem véletlen, és nem csak a közönség vélhető igénye miatt volt, de azért is, mert a szerző ezen művét még Nobel-díjra is jelölték, igazi világirodalmi mű az övé.

Kép forrása

Störr kapitány és párja, a szépséges Lizzy története nem egyedi, a minap családi körben újra emlegetett A vágy villamosa című történet kapcsán is megállapíthatjuk, hogy az őrjöngő, féltékeny szerelmesek históriái szinte egyidősek a civilizációval. Füst Milán A feleségem története – Störr kapitány feljegyzései persze a legzseniálisabb ábrázolások közé tartozik. Störr és bájos neje jellemábrázolása a hiperrealizmus és a pszichoanalízis közös csúcsremeke, a regény a sosem volt józan szerelmi galiba és a szeretett kedves elvesztése utáni még nagyobb téboly regénye. S valóban, a történet eleje is fura, a tengereket járó holland kapitány és a kikapós francia tanárnő gyors ismerkedés után házasodik össze. Azt pedig minden olvasott ember tudja, hogy sok más foglalkozáshoz hasonlóan, a tengerész élet egyik rákfenéje, hogy sokat és hosszan kell távol lenni az otthontól. Ennél fogva pedig a férjnek nemcsak párja iránti kielégületlen vágyaival kell megküzdenie, de felmerülhet benne a zöld szemű szörny, a féltékenység réme is, mely démon azt sugallja neki, hogy bizony, amíg ő a végeláthatatlan sós vizeken hajózik, otthon maradt szép feleségével más cicázik. A féltékenység Störr kapitányon teljesen eluralkodik, mely betegséggé deformálódó érzésvilágot csak nehezíti, hogy a kapitány amúgy sem volt soha nagy szakértője a női nemnek. Füst Milán pedig bizonyára irodalomtörténeti jelentőség hipochondriájának tapasztalatait is felhasználva alkotta meg ezt a művét, a szerelemféltésbe teljességgel beleőrülő férfi kálváriáját. 
Az íróról nagy tisztelője, Nádas Péter fogalmazott egy helyen így: „A magyar irodalom legnagyobb monománja volt, a legjelentősebb magyar hipochonder. Örökké kimerült, állandóan beteg, már ifjúként aggastyán, ő már csak a kegyes halálra vár. Élete végére sikerült csak tolókocsiba kerülnie, de akkor aztán trónként használta.”