Elhunyt a leghíresebb Mohamed-karikatúra megalkotója

MEGJELENT: 2021. július 19., hétfő | SZERZŐ: RG

Hosszú betegséget követően, 86 éves korában elhunyt Kurt Westergaard dán karikaturista, a vitatott Mohamed-gúnyrajz megalkotója - közölte családja vasárnap a Berlingske című dán lapnak nyilatkozva.

Kép forrása

Westergaard rajzolta az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó, Mohamed prófétát bomba alakú turbánnal a fején ábrázoló karikatúrát, ami miatt több halálos fenyegetést kapott iszlám csoportoktól, sőt gyilkosságot is megkíséreltek ellene. Az eredetileg egy karikatúrasorozat részeként a Jyllands-Posten dán lapban 2006-ban megjelent gúnyrajz hatalmas felzúdulást váltott ki szerte a muzulmán világban, több országban heteken át tartó, erőszakba torkolló tiltakozó megmozdulások voltak.
2012-ben a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap is megjelentette a karikatúrát, három évvel később két merénylő hatolt be az újság szerkesztőségébe, ahol 12 embert gyilkoltak meg.
Westergaard az 1980-as évek közepétől dolgozott a Jyllands-Posten lapnak. Élete utolsó éveiben rendőrségi védelem alatt állt, ahogy sokan mások is, akiknek közük volt a Mohamed-karikatúra közléséhez. A rendőrség 2010-ben egy késsel felfegyverzett támadót fogott el Westergaard lakásában.
Megosztás

Egypercesek

Dante Alighieri Szegedre látogat

Dante Alighieri Szegedre látogat

Dante 700 címmel nyílik régi, muzeális könyveket is bemutató kiállítás a szegedi Somogyi könyvtárban

Színinövendékekkel állítják színpadra A Pál utcai fiúkat

A Molnár Ferenc klasszikusa alapján alkotott zenés játékot a zalaegerszegi Kvártélyház mutatja be

Halálos széria

A 2020 Filmodüsszeia állandó műsorvezetői ezúttal - Richard Donner rendező előtt tisztelegve - a Halálos fegyver szériát vesézték ki

Harry herceg a nagyit sem kíméli

A királyi család szakértői szerint Harry önéletrajzi könyve csak a „jéghegy csúcsa lesz” a hónapok óta tartó botrányhadjáratban

Utnapistim Irakba vándorol

Visszakerülhet eredeti tulajdonosához a washingtoni Bibliamúzeumtól elkobzott Gilgames-tábla