Jenei Gyula költő karanténverseiből egy teljes verseskötetet állított össze, melyet Verebes György grafikái illusztrálnak. A kötet címe több aspektusból is megközelíthető: mivel a koronavírus a légzőszervrendszert támadja, a légszomj egyike a gyakori tüneteknek; a halál általánosabb fenyegetése, az elmúlástól való egyre fokozódó rettegés e konkrét tünettől függetlenül is a légszomj általános érzetét keltheti, ami a hipochondria és a pánikbetegségek egyik alapvető tüneteként is megjelenhet, végül a légszomj az öregedés, a fogyó idő és apadó tér igen kifejező metaforájaként is értelmezhető. 

Kép forrása

A Légszomj című kötet a tavaly márciusban hazánkat is elérő pandémiáról, a lírai én tapasztalatairól szól: az emberek, ismerősök, idegenek, internetezők, szakértől és politikusok reakciói, viselkedései kerülnek bemutatásra. A költemények színre viszik a reményt és az elkeseredett belenyugvást egyaránt, melyet a folyamatos bizonytalanság, az egyre csak fokozódó érzelmek és indulatok tovább árnyalnak. Az elszigetelődés, a távolságtartás korábban természetesnek vett, már-már banális dolgokat tesz érzékelhetővé, tapinthatóvá, és ebből kifolyólag hiányolhatóvá. Önismereti és világismereti kötet, melynek elbeszélője csak most fedezi fel, hogy az emberi kapcsolatok mennyire törékenyek, és hogy a halál milyen hétköznapi közelségben volt eddig is, csupán a munka, a kapcsolatok, egyéb elfoglaltságok háttérbe szorították. Egy lírai naplót vehetünk a kezünkbe, melynek versei apró mozaikdarabokként tárják fel lépésről-lépésre ezt a régi-új világot. A komoly költészet rajongóinak ajánlható igényes, elgondolkodtató kötet.