Ha most leírom, hogy Veszedelmes viszonyok, akkor sejtésem szerint olvasóink zömének az 1988-ban bemutatott filmváltozat ugrik be inkább, mint az eredeti regény, Choderlos de Laclos műve. A szerző, aki „civilben” nem mellesleg Napóleon tábornoka volt, s katonai pályafutására legalább annyira igaz híres regényének címe, mint a szerelmi ármányok kavalkádjáról szóló históriára.

Kép forrása

Amúgy azt gondoltam, hogy bár a film, melyet a zseniális Stephen Frears rendezett, remek darab, de maga az alapmű elég snassz. Hát tévedtem. Sem a regény, sem annak és szerzőjének története nem jelentéktelen, unalmas. Sőt. Az író fickó éppen most vált példaképemmé, hiszen megtudtam, hogy azt az életutat járta be, melyre magam is áhítozom: egy bármilyen-akármilyen szakmát művelni, de közben nagy titkon egy regényt megírni, de olyat, hogy be is tiltsák, és évszázadok múltán is emlegessék. Laclosnak ez nagyon szépen össze is jött, a Veszedelmes viszonyok tényleg olyan művészeti közbotránynak számított, hogy a 19. századi Franciaországban betiltották. „Ó idők, ó erkölcsök!” 
A történet mai szemmel nézve a televíziós szappanoperák fordulataihoz hasonlók, de persze magasművészeti értékmérővel mérve. Első ránézésre egyszerű a vonalvezetés, a kéjsóvár Merteuil nevű gazdag, középkorú hölgy fogadást köt a rizsporos parókával jelképes korszak John Travoltájának számító Valmount-tal, aki féktelen és tehetséges nőfaló hírében áll. A fogadás céltáblája az úri társaságba nemrég bejutott, szemtelenül fiatal és rendkívül vonzó hölgy, Madame de Tourvelt. Amennyiben Valmount ágyba tudja vinni a káprázatos szépséget, úgy számíthat Merteuil kegyeire is. Mivel Valmount profi szívtipró, bátran veti magát az ügymenetbe és egyre közelebb kerül a kiszemelt áldozathoz, végül mégis rajtaveszt, mert szerelmes lesz, amire senki sem számított. Ám ez a szerelem úgy tűnik, végzetes lehet számára.