Több lehet-e valaha is a hivatalosan elfogadott történelem a győztesek propagandájánál? – teszi fel a kérdést Juan Gabriel Vasquez Emberi romok című regényében. Az 1973-as születésű kolumbiai író láthatóan nem viccel, hazája 20. századi históriája is erre predesztinálja, melynek másik igazolása, hogy fent idézett könyve a politikai gyilkosságok bűzös mocsarába kalauzolja el olvasóit.

Kép forrása

Juan Gabriel Vasquez Gabriel García Márquez 2014 halála óta a kortárs kolumbiai irodalom vezéralakja. A két alkotó közötti összekötések egyike pontosan Vasquez Emberi romok című regényében áll, mivel annak szerzője annak a tábornoknak a legyilkolásáról is ír, akiről Márquez híres, Száz év magány című regényében a főhős Aureliano Buendía-t megformázta. S míg a Száz év magány esetében a Buendía család, és úgy általában az emberi fejlődés története olvasható, addig Vasquez ennél szűkebben, de kétségtelenül könnyebben fogyaszthatóan tárja elénk a 20. század első felének politikai gyilkosságokkal tarkított kolumbiai történetfolyamát. 
Vasquez európai kötődése, ottani tanulmányútjai és a világirodalom kortárs legnagyobbjai által való elismerése jelentős lökést adott számára, így prózájában folytatott önkritikája ellenére egy markáns magabiztosság jellemezte alkotói pályáját. Az Emberi romok című regénye is ilyen karakteres darab, a dél-amerikai ország történelmének egy nem éppen higgadt fejezete, és ha gyilokban mérjük a lépéseket, akkor kettő nagyról beszélünk. Az első 1914-ben történik, amikor is Bogotában két munkás férfi megöli Rafael Uribe Uribe többszörös veterán tábornokot, aki nem mellesleg a kolumbiai liberális tömörülés első számú alakja volt. A második esemény 1948-ra esik, ekkor pedig egy elkeseredett munkanélküli, bizonyos Juan Roa Sierra egy másik liberálist, ez esetben egy elnökjelöltet, Jorge Eliécer Gaitánt lövi le orvul. 
A két gyilkosság ügye mentén Vasquez bemutatja hazája történelmének azon időszakát, amikor a konzervatív és liberális oldalak ilyen kemény eszközöktől sem riadtak vissza politikai céljaik elérése érdekében. Az író persze ma már nem okoz nagy meglepetést, s nemcsak azért, mert az elmúlt évtizedekben, vagy akár mondhatjuk az fél évszázadban megtanultuk, hogy ha onnan tudósítanak, akkor ott biza ropogó fegyverek, tüntetések, lázadások, szélsőséges társadalmi viszályok szerepelnek a hírekben - hogy a jelenbe érve az eddig ennél nyugodtabbnak festő Egyesült Államokban lezajló Capitolium ostromáról már ne is beszéljünk.