Ingmar Bergman, aki már 19 évesen színházi előadásokat rendezett, és egész pályafutása során munkamániájával és markáns önvallásával, szigorú ars poeticájával töltötte meg filmjeit, melyek között olyan klasszikussá vált darabok találhatók, mint például A hetedik pecsét, A nap vége, Szűzforrás, Tükör által homályosan, Úrvacsora, Farkasok órája, Suttogások és sikolyok vagy a Jelenetek egy házasságból. A svéd rendező intenzív alkotói pályája során mindvégig naplót írt. Munkanapló I. című írásművét most a magyar rajongók is elolvashatják.

Kép forrása

„Tudom, hogy hiányzik belőlem az egyértelműség, hogy nem veszem eléggé komolyan a nézeteimet és a hitemet, ami leginkább akkor létezik, amikor beszélek róla. Sebezhető vagyok és sokszor sajátosan zavaros, ami bánt, s ami ellen küzdök.” Egyebek mellett a fenti gondolatokkal ajánlja a hazai kiadó Ingmar Bergman Munkanapló I. című sajátos tartalommal bíró, magyarul nemrég megjelent kötetét. A svéd filmművészet első számú zsenijének mondható filmrendező sokáig rejtegette titkait, liberális, illetve ateista, egyházkritikus „hitvallását”, kedvenc színészeihez, színésznőihez fűződő különleges kapcsolatait, egyéni film- és színházalkotói módszerét. 
Ingmar Bergman Munkanaplók I. című kötete az elmúlt évek egyik legfontosabb filmművészeti kötete, már ami a külföldi alkotókat illeti. Hasonló ugyanis jelent meg a közelmúltban például Huszárik Zoltánnal és Bódy Gáborral kapcsolatban, a nyugati féltekéből érkezők közül pedig még ezen a vonalon talán David Lync tavaly kiadott önleleplező kötetét lehetne ide sorolni. 
Bergman naplójának első része a pályafutás első komolyabb dekádjairól szól, egész pontosan az 1955-től 1974-ig tartó szakaszról. A kötetből kiderül, hogy a rendező ezen periódusában már egy professzionális és sikeres alkotó volt, aki olyan művekkel vált addigra ismertté, mint az Őrjöngés, Zene a sötétben, az A boldogság felé vagy a Nyári közjáték. A „Munkanapló” cím egyben utal arra is, hogy Bergman milyen munkamániás volt, a könyv által befogott 19 év alatt több mint húsz filmet készített. A kiadvány tehát egy rendkívül intenzív periódusba enged betekintést, amikor Bergman gyakorlatilag minden évben, megállás nélkül forgatott. A tartalom pedig egyszerre szubjektív és autentikus, hiszen nem a külső szemlélők, szakírók, kollégák, hanem maga a rendező meséli el kronológiai sorrendben haladva – ahogy egy naplóíróhoz illik – a különféle történéseket, megállapításokat, észrevételeket. Bergman stílusa, melyet filmjeiből ismerünk, itt is visszaköszön: a filozofikussága, az érzelmeket előtérbe helyező, ugyanakkor hagyományos skandináv hideg, józansággal szemlélő hangvétele.