Krasznahorkai László nem kedveli a legkisebb írásjelet, a pontot, ezért Az utolsó farkas című, most megjelent kisregényében csupán egyszer teszi ki. Ebből következik, hogy a kötetben egyetlen mondat olvasható, sok-sok vesszővel, mintegy ötven oldalon át. A stiláris és formai bravúron túl a szerző ezen munkája azért is érdekes, mert egy kifejezetten meditatív história hangulatába csalja el az olvasót a pokoli sivárságot jelentő Extremadurába.

Kép forrása

„…Mi a fenét kerestél te Extremadurában, nincs ott semmi, hatalmas, kegyetlen, sivár, sík terület egy kis hegyvidékkel itt-ott, főleg a határ felé, rettentő szárazság, kopár hegyek, szikkadt föld, ember alig, mert ott a legnehezebb az élet, súlyos nyomor és száraz űr…” - így jellemzi Az utolsó farkas című regényében Krasznahorkai László azt a helyet, ahová főhősét küldi. A kiégett és csak tengő-lengő filozófus céltalan élete egy csapásra fordulatot vesz, amikor rejtélyes meghívást kap egy titokzatos alapítványtól, hogy utazzon el a fent leírt vidékre, Extremadurába, hogy ott alkosson kedvére, vagyis írjon egy tanulmányt arról. Mivel a főhős nem mellesleg meglehetősen szűkösen él, és a meghívó arról is szól, hogy utazását és teljes ellátását fizetik, nagy a kísértés, melynek végül nem tud ellenállni. Elindul hát, hogy kiderítse vajon mi várja Extremadurában, a kietlen vidéken, ezen a halál-völgye hangulatú helyen. Itt találkozik az „utolsó farkas legendájával”, mely történet tulajdonképpen értelmet ad utazásának. 
Krasznahorkai László, akit a Tarr Béla filmek forgatókönyv írójaként is ismerünk, számos regénye után most egy igazi irodalmi csemegét kínál nekünk. A Magvető Kiadó ezúttal egy 2009-ben írt rövid művét mutatja be tizenegy év után való újrapublikálással az olvasóközönségnek, mely műfaját tekintve kisregény. A közel ötven oldalas kötet különlegessége, hogy abban egyetlen mondat található, egészen pontosan egy „Krasznahorkai mondat”, hiszen tudjuk, hogy a szerző valami miatt gyűlöli a legkisebb írásjelet, a pontot, ezért nemigen használja. Ez esetben pedig odáig megy, hogy csupán egyszer. 
Az utolsó farkas című történetről eszünkbe juthat néhány Robert Merle regény, ahol a főhős narrációjában ismerhetjük meg azt a zárt közeget, ahol küzd és ahol az események zajlanak. A sivár vidék, ahol a főszereplő megpróbál anyagot, információt gyűjteni készülő tanulmányához, nem sok jóval kecsegtet, a korábban csetlő-botló filozófus, aki már nem sokat remélt az élettől, ezúttal nemcsak egy baljós legenda nyomába ered, de nagyon úgy tűnik, hogy egyfajta önismereti lelkigyakorlaton is részt vesz a pokoli tájnak beillő Extremadurában. A kisregény – ahogy Krasznahorkaitól már megszokhattuk – persze nemcsak a konkrét szereplőkről, a leírt eseményekről szól, hanem az individuum és társadalom kínosan feszítő létkérdéseiről, melyekre az író nem feltétlenül ad mindig feloldást adó, pozitív választ.