Kartali Zsuzsanna Nasi – Egy kócos kálváriája című könyve minden kutyakedvelő kedvence lehet. Azonban ez még kevés lehet ahhoz képest, hogy tudjuk jól, a kutyákkal kapcsolatban négyféle ember létezik: aki utálja őket, akinek semleges a téma, aki kutyát tart, de jól-rosszul és aki kutyák tart, de családtagként. A Nasi mégis mindegyik típusnak szól, és természetesen a szív, az érzelmek, az empátia kapuin dörömbölve. Akarom mondani, becsaholva.

Kép forrása

Olvasóink között is biztosan van a bevezetőben említett négyféléből, jómagam a semleges szekcióba tartozom. Ugyanakkor, mivel családomban és páromnál is fennáll a kutyusok családtagként való tartása, nagy beleérzőkével viseltetek az ebek harmincadja iránt. Szóval valamelyest meghat a dolog, és Nasi kutya története ugyanúgy megzengette szívem lanthúrjait, mint mondjuk anno Lassie története, vagy a Gyurkovics Tibor által megdalolt „Kiskutya, nagykutya” kisregénybe fogalmazott sztorija. Miként Nasinál, a kálváriát megjárt fekete szőrű, kócos kutyulinál is, úgy tulajdonképpen mindegyiknél fennáll a nagy lehetőség, hogy benne az ember önnön sorsának, valójának, életének egyfajta kivetülését látja. A nem egy esetben érthetetlenül feltupírozott ember és állat közötti érzelmi (de valójában zsigeri, tudatalatti vagy ösztönös) kapcsolatok magától az embertől, a gazditól erednek, aki persze a négylábú ösztönreakcióit tapasztalva látja, érzi bele a nexusba a barátság valóságát. De nincs is ezzel baj, szeretjük az állatokat, ne bántsuk őket és amit fő: tartsuk őket rendesen. Majdnem emberségest írtam, mert hát azt meg mégse írhatom, hogy „állatságos”. 

Kartali Zsuzsanna a tőle megszokott rendkívül empatikus módon, a kutya szemszögéből mutatja be a története, melynek első fejezetei bizony a gyakori gazdiváltásokról, így az eb szempontjából a rendkívül erős életmód- és életminőség váltásokról szólnak. Ez persze nagy teher, még ha kutya is az ember, vagy mi. Nasi több gazdit is megélt, olvashatjuk, így – nevén nevezett – lumpeneknél, szingli leányzónál, nyugdíjas házaspárnál majd végül egy harmonikusan élő családnál lel otthonra. A történet tehát happy end-del végződik, de azért a zsepiket készítsük be, mert aki kicsit érzékibb ember, az bizony elpityeredhet a megható epizódokon.