Az olyan tüdőközpontú időkben, mint ez a mostani, csak fölkapja az ember a fejét az olyan mondatokra, hogy „A humor segít felröhögni a letapadt, évszázados lelki nyákokat.” Ezt konkrétan Lackfi János költő, író mondja, mégpedig a Milyenek még a magyarok? című könyve kapcsán. A „még” szócska pedig azt jelöli számunkra, hogy a mester folytatta egy korábbi művét. És igen, a második rész is parádés sziporkázás, ahogy azt Lackfitól megszokhattuk.

Kép forrása

Sokféleképpen meg lehetne fogalmazni, hogy mit is szeretünk Lackfi János írásművészetében, részemről azonban egyértelmű, hogy ő az, akinél majdnem minden műben megjelennek és fontos szerepet kapnak a legnemesebb emberi érzületek, kikezdhetetlen álláspontok, hitvallások, hazafias, keresztény, család- és embercentrikus megnyilvánulások. A Milyenek még a magyarok? című kötet (melynek immár hangoskönyv változata is van) nemkülönben ezekre épít, de úgy, hogy a valóságot talajnak teremtő Lackfi egyszerre fergeteges és intellektuális humora is mindvégig jelen van. A kötetben többek között a szerző a magyar nyelv felett való őrködésre, az abban való létezés gyönyörűségére hívja fel a figyelmet, de olyan nézőpontból, melyből még nem igazán tekintettünk édes jó anyanyelvünkre. Kimutatja, hogy a magyarok nyelve a huszadik - huszonegyedik századra az irodalmi formátumok, sőt, a lírai képletek alapján manifesztálódik, s minderre példákat is hoz a kereskedelem, a hivatali élet, a reklámipar vagy a vendéglátás területéről. Arra pedig tényleg egy Lackfi Jánosnak kell vetemednie, hogy egyszer és mindenkorra megtudjuk, minálunk még a kávéautomák feliratai is a különféle ókori irodalmi metrikusságokban fogalmaztatnak meg. 
A kötet, illetve a hangoskönyv külön foglalkozik a gyerekkorban ismerős betűfelcserélésből adódó, jellegzetesen magyaros szóértelmezésre, melyet Lackfi frenetikus példákon keresztül illusztrál. Az pedig magától értetődő, hogy az echte ungarischokról szóló kiadványban külön fejezetet kapott az étkezés, az evés és az ételek témaköre. E helyen Lackfi abból indul ki, hogy a magyar az a jellegzetes fajta ember, aki távol hazájától egy idő múlva „gasztrohonvágyat” érez, melyet a külhoni boltokban és piacokon fellelhető, az eredetihez némiképp hasonlatos alapanyagok beszerzésével és átalakításával, majd pedig „rendes magyar étellé” alakításával csillapít. A fentiek mellett szerepel még a kötetben a magyarok kutyákkal, kutyatartással kapcsolatos szokásrendjének sokfélesége, a takarékosság versus pazarlás, a környezetvédelem kontra környezetszennyezés és a magyar tradíciók a posztmodern európaiság ellenében témája. Lackfi János rólunk szóló kötete több is, mint ismeretterjesztő anyag, leginkább népértekezleti önreflexió, kollektív tudatlanságot felszámoló szellemi lélegeztetőgép, vagy csak simán: bölcs ima önmagunkhoz.