Többszörösen ellentmondásos voltára rákontrázva virágzik a bűncselekmény kultúra, egészen pontosan az a trend, mely a bűnügyi történetek egyre durvább változatait, eseteit mutatja be. A rémfilm műfajban csak slasher-nek, azaz kibelezős horrornak nevezett ághoz hasonló ez, melyben a gyilkosságok részletei a legerősebb idegzetűeket is kiborítják. Csabai Márk erre a tömegigényre (?) érzett rá, amikor összegyűjtötte az elmúlt száz év tíz legdurvább magyar sorozatgyilkosának eseteit. Az Így öltek ők című kötet szigorúan tizennyolc éven felülieknek való könyv.

Kép forrása

Minden korszaknak van egy leghúzósabb bűnügye, melynek főszereplője, a brutális gyilkos hosszú időkre beleég az adott korban élők agyába. Ilyen volt a 80-as évek elejének hírhedt rendőrgyilkosa, Soós Lajos, aki többek között azzal is kitűnt a többiek közül, hogy őt ítélték tettéért – ha jól tudom – utoljára kötél általi halálra. A maiak közül talán a „battonyai rém” néven elhíresült szadista gyilkos vitte a prímet, aki hosszú heteken át kínozta majd végül gyilkolta meg áldozatát. Csabai Márk száz évet átölelő kötete nem a pöttyös-könyvek sorozat könnyedségét hozó darab, a szerző tulajdonképpen azzal borzolja olvasói kedélyeit, hogy az elborult elméjű sorozatgyilkosok „életművének” legdurvább részleteit, magukat a kínzásokat és a gyilkosságokat is centiről-centi végigveszi. A tíz leghírhedtebb alanyról írt kötetben tehát tűpontos esetleírások, rendőrségi jegyzőkönyv részletek, a bestiális cselekmények helyszínén készült eredeti fotódokumentumok is megtalálhatók. A könyv hitelességét erősíti több szakértő, így egy igazságügyi pszichológus, egy ex-nyomozó, illetve egyes a gyűjtemények, levéltárak szakértői. A szerző az esetek mellett arra a tulajdonképpen megválaszolhatatlan kérdésre is választ próbál adni, hogy miért lesz valaki sorozatgyilkos és miért követi el sötét tetteit. A kiadványról a szerző többek között ezt mondja: „Számomra a kutatómunka igazi konklúziója az, hogy ha az eseményeket megfelelő tárgyilagossággal vizsgáljuk, merőben más eredményeket ismerhetünk fel az esetekben, és megérthetjük a megérthetetlent – szemben azzal, ha csupán a civilizált normák és értékrendek szerint élő ember szemüvegén át tekintünk a dolgokra.” Megjegyzem, hogy bármennyire is elismerésre méltó az író kutatói, szerkesztői tevékenysége, én azért ezt az említett „civilizációs szemüveget” mégis magamon szeretném tartani, egészen a halálig.