Mesék a Hurokból
Fantasztikus képek és furcsa történetek – így lehetne pár szóban összefoglalni a svéd sci-fi-író és digitális művész, Simon Stålenhag hamarosan magyarul is megjelenő Mesék a Hurokból című kötetét.

Kép forrása
A 36 éves Stålenhag sikereit egyedi látásmódjának, illusztrációinak és a történeteinek köszönheti, ráadásul az utóbbi évek egyik legfelkapottabb és legnépszerűbb digitális művészévé is vált. A széles sci-fi-eszköztárával megálmodott képei meghódították az egész világot, újabb kötete pedig hamarosan magyarul is bizonyíthat, március 31-én ugyanis érkezik a könyvesboltokba a svéd szerző Mesék a Hurokból című könyve, melyből az Amazon ugyanezzel a címmel (Tales From The Loop) sorozatot is készített, illetve készít. Az első rész április 4-én debütál.
A Mesék a Hurokból tulajdonképpen egy képgyűjtemény, amely most jelenik meg először könyv formában. A képeket azonban a gépek árnyékában élő emberek történetei egészítik ki. Egy olyan fiatalság emlékei és feljegyzései elevenednek meg a kötetben, akik egykor a Hurok földjének nevezték az otthonukat. A történetek abból indulnak ki, hogy 1954-ben a svéd kormány elrendelte a világ legnagyobb részecskegyorsítójának megépítését. A létesítmény végül 1969-re készült el, mélyen a festői mälaröarnai táj alá rejtve. A helyiek csak Hurokként emlegették és egy technikai csodának tartották.
Simon Stålenhag képein az 1980-as évek svéd külvárosi élete elevenedik meg fantasztikus gépekkel és furcsa lényekkel. Képei korábban bejárták az internetet és gyorsan népszerűek lettek, melyek mostanra könyvvé álltak össze. A képeken gyermekkorát ábrázolja, háttérben öreg Volvókkal és kezeslábasokkal, furcsa és misztikus gépekkel, amik egy olyan egyedi atmoszférát teremtenek, amik egyszerre tökéletesen felismerhetők, mégis teljesen idegennek hatnak.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban