Aztán néger voltál-e már?

Amennyiben a többségi társadalom tagjai vagyunk, és néhanapján lelkünkben felüti a fejét (a képzavar és) a rasszizmus, akkor, amennyiben ezt le akarjuk vetkezni, helyezzük át életünket egy olyan környékre, országba, földrészre, ahol a kisebbséghez tartozunk. 1997-ben át is éltem ezt, amikor fél évig volt szerencsém Japánban élni, és megtapasztalni, hogy milyen, amikor én vagyok a „néger”. Colson Whitehead (bár neve alapján úgy gondolnánk, hogy ez valami tréfa, vagy cinikusan megalkotott név, hiszen a szerző afro-amerikai) A Nickel-fiúk című regénye újabb szög az embertelenség koporsóján, már ha nem bocsátkoztam újabb képzavarba.

Kép forrása

Tudvalévő, hogy a szabadok és bátrak földjén, az Egyesült Államokban a 19. századtól kezdve, amikor több áltudományos mozgalom ütötte fel a fejét a tengerentúlon, rendkívül megszaporodtak az államrendszer által jóváhagyott, engedélyezett fasisztoid folyamatok, szervezetek, intézmények, közösségek. Colson Whitehead A Nickel-fiúk is egy ilyen 60-as évekbeli rendszerelemről ad tűpontos leírást, mégpedig azokról a déli államokban felállított átnevelő táborokról, melyekben négereket, azaz afro-amerikaiakat tartottak fogva, hogy ott „tisztességes, becsületes emberek váljanak belőlük”. Nem hinnénk mi innen Európából nézve, hogy ezek a jenkik mire nem voltak képesek anno, de elképednénk, hogy a mi kommunista terror alatt masírozó egykori békeharcos kis magyar társadalmunk, a maga huszadik századi terheivel kismiska-kancsó volt ezekhez a valódi köcsögökhöz képest. 
Whitehead, aki ugye maga is fekete, regényében a Martin Luther King-rajongó Elwood és az eszes, zsivány Turner küzdelmein keresztül mutatja be ezeknek az átnevelő táboroknak a belső életét, a maga szadizmusában, korruptságában, értelmetlenségében és alapvető hazugságaiban. Nagyon rossz hírem van: a világrendőr amerikaiak is ugyanolyan barbár állatok tudtak lenni, ha engedték nekik, mint a sokat átkozott orosz, kambodzsai, kínai, afrikai vagy arab népség. Nincs különbség az embertelenségben, a rafinált kínzási módszerek kitalálásában, a testet-lelket megalázó szexuális erőszakok gyakorlatában sem. Elwood és Turner története egy kicsit persze hasonlít az A remény rabjai című nagysikerű börtönfilm históriájához, hogy a Pillangó című örökbecsűt ne is említsük, de a lényeg ezúttal az afro-amerikaiakat ért bántalmak egész sorának leleplezése. Mint a jelen híradóiból látjuk, az Egyesült Államok a mai napig nem tudta emberséges módon lezárni, rendezni, letisztítani a különféle fajták közötti gyűlölködéseket, így A Nickel-fiúk természetesen nemcsak a szégyenteljes amerikai múlt, hanem a gyűlölettel teli USA-jelenét is szimbolizálja.