Körülbelül Apollinaire vagy Boris Vian világa jutott eszembe Papp-Zakor Ilka új kötete, Az utolsó állatkert című novella-gyűjteménye kapcsán. A szerző a létező entitásokból gyúrt újakat, hogy azokat tegye meg rövid, meghökkentő, abszurd történetecskék főhőseinek. Az elképesztően szellemes és döbbenetesen életlátó groteszkek fókuszában a közép-kelet-európai meta-valóság filterezése áll.

Kép forrása

Papp-Zakor Ilka második könyve, Az utolsó állatkert az a típusú könyv, melyet évről-évre újra és újra leemelünk könyveskuckónk polcáról. Egyrészt, mert ismét át akarjuk élni a perverz Grimm-mesék világához hasonló borzongató érzést, másrészt, mert újra szeretnénk egy jót nevetni azokon az abszurd és groteszk figurákon és történeteken, melyek a szerző tollából e kiadvány lapjaira ráfolytak. A recept tényleg húzós, emberek, állatok testrészeiből újragyúrt fura lények élik mindennapjaikat. Ebből az eszement gyúrmázásból pedig olyan novellák jöttek létre Papp-Zakor keze alatt, melyekből nagyon is közép-kelet-európai önmagunkra ismerünk. Emlősök, rovarok, hüllők, madarak, valamint emberek kereszteződéséből kialakult entitások, már-már földönkívüli meghatározhatatlanságban lévő élőlények éldegélnek önkívületben a rövid történetekben. Horror, mese, szocio- és pszichodráma műfajjellegzetességei keverednek Az utolsó állatkert novelláiban. Akárcsak egy kiadós csülkös vacsora utáni sűrű, vad fantáziákkal teli álomban.