Mi történik egy társadalommal, ha elöregedik és emiatt nem lehet gazdaságilag fenntartani? A helyes válasz persze az, hogy fölötte kell állni a posztkapitalista rendszeren, és nemzetben, családban, emberben kell gondolkodni. Umberto Simonetta jól ránk fog ijeszteni Éjszakai utazók című tudományos-fantasztikus regényével, hiszen abban egy olyan rendszert ábrázol, mely az ember túlélése érdekében az embert áldozza fel, ez esetben egész pontosan a fiatal nemzedékek érdekében az időseket. Hátborzongatóan aktuális kérdéseket feszegető olasz sci-fi.

Kép forrása

Hiába írta meg a hetvenes években Umberto Simonetta Éjszakai utazók című tudomány-fantasztikus regényét, mivel azt Ugo Tognazzi színész-rendező is feldolgozta és filmre vitte, ez utóbbi változat miatt lett híres ez a történet. A jövő társadalmában negyvenkilenc éves korukban az embereket üdülőfalvakba telepítik, ahol számukra kényelmet, pihenést, sportolást, szórakozást és teljes ellátást kínálnak. A színfalak mögött azonban egy brutális, gyilkos gépezet működik, hiszen valójában az ilyen telepekre bekasztlizott időseket rövid időn belül eliminálják, mégpedig azzal az indokkal, hogy a túlnépesedés és a társadalom elöregedése nem fenntartható. Szép história, ugye? És persze a probléma legalábbis, mintha ismerős is lenne. Egyrészt az 1930-as, 1940-es évekből, másrészt a jelenből, amikor minden statisztikai összegzés elemzése nyomán ráncolódnak a társadalomtudósok homlokai, a politikuséról már nem is beszélve: tényleg elöregedő társadalomban élünk. 
És bár a túlnépesedés számunkra a migrációs nyomás formájában értelmezhető, Umberto Simonetta zseniálisan félelmetes disztópiája egy ősi ösztönt értelmez és ábrázol újra. Nevezetesen azt a törzsi szokást, melynek folyamán törzs tagjai az adott életkort elért időseket felhajszolják a fákra, majd együttesen rázni kezdik. Akiben még van annyi erő, hogy meg tudjon kapaszkodni az ágakban és fennmarad, az békében lejöhet és tovább élhet (a következő ilyen akcióig), aki viszont a farázás hatására leesik, azt kiközösítik, és a természet durva kénye-kedvére, gyilkos ösztönvilágára bízták sorsát, kvázi lassú halálra ítélték. 
Simonetta regénye ilyenformán egy primitív társadalom modernizált formájú totalitáriusságának végpontja. A história a családi fészekből indul, ahol elbúcsúztatják a nagyit, mi több el is kísérik. Az idősek viszonylag gyorsan beilleszkednek az üdülőfalvakban, majd megkezdődik az ottani élet, melynek egy pontján túl minden egyes idős embert a kíméletlen halál vár. A kötet egyszerűen és kíméletlen logikával felépített történettel firtatja az ember erkölcsiségét, mely a túlélésért folytatott küzdelemben elsőként hamvad el a társadalmi gépezet oltárán.