Két hang, egymástól fél hangnyi távolságra. Ennél primitívebb zenei opuszt el sem lehet képzelni. Pedig akárhol felhangzik, mindenki tudja: ez a Cápa című film zenéje. Arról már korábban, egy ismeretterjesztő könyv ajánlásakor hírt adtunk, hogy Steven Spielberg 1975-ös rémfilmje óta rettegünk (főleg itt a szárazföld belsejében nagyon) a cápáktól. De mi a helyzet a film alapjául szolgáló regénnyel? Peter Benchley azonos című történetét 1974-ben írta, s rögvest sikert aratott. Szigonypuskákat felhúzni, cápanézőbe megyünk!

Kép forrása

Benchley egy mániákus zseni, aki nemcsak tévés szerkesztő és katona volt, de Lyndon B. Johnson elnök idejében még a Fehér Házban is dolgozott, mint fogalmazó. És bár évekig erőltette, hogy író legyen, leginkább a fent említett vonalon mozgott, míg nem eljutott egy pontra, hogy ha most sem lesz író, akkor végképp feladja. Mivel a haditengerészetnél volt korábban, elemében volt a sós vizekben, és egy alkalommal megfogta egy hatvanas évekből származó újságcikk, mely egy addig sosem látott méretű cápa támadásairól szólt. A becsvágyó Benchleyben ekkor fogalmazódhatott meg az első gondolat, hogy az irodalmi színtérre való betörését ezzel a horrorisztikus történettel teszi meg. A közel három éven át tartó munka meghozta eredményét, a szerző negyvennégy hétig vezette az eladási listákat Jaws (Cápa) című regényével. 
Nem igen változtatott az eredeti histórián, amit a korabeli lapban olvasott, a nagy fehér cápa támadásai regényében szintén a Long Islanden történnek. Az író úgy alakította a mára a filmváltozatnak köszönhetően közismertté vált történetet, hogy abban átlagos emberek emelkedhessenek felül saját félelmeiken, és le tudják győzni a gigantikus óceáni ragadozót. Az egymástól lényegükben eltérő személyiségű víziszonyos rendőrfőnök, a bohém és szórakozott tudós, no meg az alkoholista háborús veterán kénytelen összefogni, hogy megmentsék közvetlen lakóhelyüket, illetve annak gazdasági lényegét, a nyaralók által egész idényben tömegesen látogatott partszakasz jövedelmezőségét. A kötet mostani magyarországi megjelenése kapcsán azon is agyaltam, hogy ha már több, mint harminc éve nézzük a Spielberg Cápáját, akkor mennyiben befolyásolja katarzisunkat ezután a kötet olvasása, de végül úgy láttam, hogy egy kellemes és persze borzongató összehasonlítás az eredmény, ami ugye obligát az ilyen helyzetben. Benchley regényével tehát egy lényegesen nagyobb és vérszomjasabb vízi fenevad elevenedhet meg a fejünkben, úgyhogy kanalazzuk óvatosan cápaiszony levesünket.