Kazetták a kifestőkönyvben
Gyermekekkel próbálja megismertetni a templomok kazettás mennyezeteinek motívumkincsét az a kétkötetes kifestőkönyv, amelyet a Johannita Lovagrend adott ki. A könyvet Nagyváradon, a Csillagocska református zeneóvodában mutatták be.

Kép forrása
A kifestőkönyv páros oldalain egy-egy templomi kazetta reprodukciója, a mellettük levő páratlan oldalakon pedig a minta megrajzolt körvonala látható, amelyet a gyermekek kiszínezhetnek.
Minden kazetta alatt rövid leírás található a templomról, amely mennyezetén a négyszögletű, festett fafelület látható, valamin a kazettában használt szimbólumokról is. A könyv végén egy térképen kikereshető az a település, amelyen a templom áll.
A kifestőkönyvet a 93 éves Tomcsányiné Szemere Sarolta nyugalmazott könnyűipari üzemmérnök, aranykoszorús kézművesmester, a templomi kazettás mennyezetek szakértője készítette. A könyvben elsősorban református és unitárius templomok kazettái szerepelnek, de evangélikus és katolikus templomok motívumai is előfordulnak.
Egy ilyen kifestőkönyvből a gyermekek játszva tanulják meg, hogy a magyar egyháztörténetben, kultúrában mennyire fontosak ezek a kazettás mennyezetű templomok és mennyire különleges, hogy ugyanaz a minta egy templomon belül többször nem jelent meg, mindegyik egyedi.
A kifestőkönyvet tízezer példányban nyomtatták ki, azt a Kelet-Magyarországon, Erdélyben és Partiumban, valamint Kárpátalján élő gyermekek kapják meg.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban