Moszul reneszánsza
Ha esetleg valaki nem követi olyan buzgón a híreket, azoknak is feltűnhetett, hogy az utóbbi időkben már csak elvétve találkozott az Iszlám Állam kifejezéssel. Ahhoz képest, hogy 2014-2015-ben nem lehetett úgy megnézni egy hírműsort, hogy az ember ne találkozzon a terrorszervezet valamely új emberiség ellen elkövetett bűntettével, ma már szerencsére csak arról olvashatunk, hogy mi maradt utánuk. Azokban a térségekben, ahol nem dúlnak tovább a harcok, ott az élet lassan visszatér a régi kerékvágásba. Ilyen hely például Moszul is, ahol most október elején könyvfesztivált tartottak.

Kép forrása
Tavaly októberben járunk, kora este az Iraki Moszulban. Emberek ezrei töltik meg azt a kis parkot, ahol korábban két írót is kivégeztek, miután a terrorszervezet betiltotta a városban a könyveket, a zenét, és tulajdonképpen az emberi kultúrát. A park közelében van a folyópart is, ahol az IS egykor a gyerekkatonáit képezte ki, most pedig kicsivel odébb már gyerekek futkosnak az új könyveikkel, miközben iraki népzene szól a háttérben. A fesztivál keretei között egy kis színpadot is felállítottak. Körülbelül kétezer ember nézi a fűben ülve a darabot. A park közepén kis asztalok egy nagy körben, roskadásig megpakolva könyvekkel, ugyanis ez egy könyvfesztivál.
Így kezdődött egy évvel ezelőtt a moszuli reneszánsz, az „Iraki vagyok és olvasok” néven meghírdetett kisfesztivállal. A város pár éve még az Iszlám Állam egyik fellegvára volt. Aleppo mellett talán ez a város szenvedte el a legtöbb borzalmat, most azonban az emberek próbálják túltenni magukat a három esztendős fogságon és amellett, hogy a várost újjáépítik, szerencsére jut idő a kultúra restaurálására is.
Egy évvel később, azaz idén októberben került sor a Ninivei Kulturális Fesztivál megrendezésére, az UNESCO segítségével. A rendezvény elsősorban a térség kulturális diverzitására fókuszált, ugyanis az iraki Ninive tartományban évezredek óta élnek együtt keresztények, mohamedánok és zsidók. A programokat ezúttal az Al Najafi utcán tartották, amit korábban az IS teljesen lerombolt, pusztán azért, mert ez volt a város kulturális központja. A fesztivál keretei között több mint négyezer könyvet osztogattak el a járókelőknek, hogy népszerűsítsék az olvasást a városban és a térségben.
A több mint két évezredes Moszul mindig is az arab kulturális élet egyik fellegvára volt. A múzeumokban és könyvtárakban felbecsülhetetlen értékű műtárgyak állítottak emléket az egykor virágzó arab kultúrának, az IS hatalomátvételével azonban ezek nagyrésze megsemmisült. Szerencsére a károk jól dokumentáltak, és ugyan a műtárgyakat már sosem kapjuk vissza, az UNESCO megígérte, hogy újjáépítik a város múzeumát, a Nabi Younnis szentélyt (amit a térség mindhárom nagy vallásában fontos próféta, Jónás sírjának tartanak) és az Al Habda minaretet.
Egyelőre azonban az olvasáskultúra újjáépítésé van napirenden.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban