Tech-noir pszichothriller a Facebookon
2019-re odáig jutottunk, hogy Magyarországon a Facebook a legmeghatározóbb közösségi és egyéni kommunikációs platform. Ez az a virtuális tér, amely leginkább meghatározza, befolyásolja valóságos életünket. Laura Marshall Ismerősnek jelölt című könyve a Facebook törvényei szerinti emberi kapcsolatok átláthatatlan szövevényébe vezet. A gubanc csak annyi, hogy az, aki a főhőst bejelölte, már rég halott.

Kép forrása
Tulajdonképpen már azt is kijelenthetjük, hogy az irodalomban (és vele szoros párhuzamban futó filmes világban) önálló műfaj lett az internettel, s azon belül is a közösségi oldalakkal foglalkozó művek sora. Laura Marshall Ismerősnek jelölt című könyve pedig éppen e téren játszódik. A főszereplő Louis, egy negyvenes nő, döbbenten tapasztalja, hogy Maria ismerősnek jelölte őt a közösségi oldalon. A gond csak az, hogy Maria, a régi osztálytárs már több, mint huszonöt éve halott, így aztán Louis félve készül a közelgő osztálytalálkozóra, hiszen nem tudhatja, hogy valaki gonosz tréfát űz vele, vagy pedig Maria mégis él…
Az egyszerre tech-noir és misztikus történet valójában egy vérbeli pszichothriller. A főhős Louisnak mindvégig az a feladata, hogy kiderítse, milyen múltbéli esemény vagy azok sorozata az előzménye annak, hogy egy régóta halott barátnő kifejezetten aktív az interneten. Nagy kérdés az is, hogy mi lehet a célja annak, aki így megijesztette Louist?
A regény jól példázza, hogy manapság már nem a tizen- és huszonéveseké a virtuális tér, a különféle közösségi oldalak, hanem igenis azoké is, akik mára már szülőkké, sőt nagyszülőkké váltak. Egy nemrég közzétette magyarországi felmérés szerint a leghatékonyabb információs platform, a papíralapú és az online sajtót, valamint a televíziókat is megelőzve a Facebook. De, hogy korunk egyik nagy gondolkodóját idézzem: „Már nem a Facebook van az interneten, hanem az internet van a Facebookon.” Megismerve Louis kalandjait, ezt én még azzal toldanám meg, hogy nem a Facebook van az emberért, hanem az ember a Facebookért. Még ha ez most egy kicsit utópisztikusan hangzik is.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban