Szerelem, sorozatgyilkosság, forradalom, káosz, történelem. Tömören így zanzásítható Benedek Szabolcs Vörös, mint a vér című új regénye. A történet az 1919-es magyar tanácsköztársaság bolsevik terrorja idején játszódik, a két főhős, az apatikus grófkisasszony és a lánglelkű könyvtáros pedig nem éppen összeillő párt alkot. Történelemtudomány és fikció keveredik a kötet lapjain, valahogy úgy, ahogy mi magyarok azt már megszokhattuk és szeretjük. 

Kép forrása

A történelmet a győztesek írják, hallottuk már sokszor a megállapítást, és ha valami igazán építő jellegű volt a rendszerváltozás utáni évtizedekben, akkor pontosan az, ahogy kiderítették, hogy a szocializmus alatt eltorzított múlt valójában miként és miért is volt. Nem kis adóssága a magyar történelemtudománynak az 1919-es tanácsköztársaság százharminchárom napjának kutatása, elemzése. 
Benedek Szabolcs a Kádár hét napja című történelmi kötete után a Vörös, mint a vér című regényével állt a publikum elé. Szenvedélyesen vetette bele magát az 1919-es év elejébe, hogy oda egy több szálon futó krimi meglepő fordulatokkal és a történelemkönyvekből ismert nevekkel teli szövevényt építsen fel. A történet középpontjában a vörös forradalom, a tanácsköztársaság, és egy brutális gyilkosságsorozat áll. A két főhős, Antónia, az arisztokrata írónő és Gábor, a bolsevik könyvtáros, egy szerelmespár, Benedek Szabolcs valójában arra „használja” őket, hogy kettejük történetén és párbeszédein keresztül valamelyest bemutassa a tanácsköztársaság idején Budapesten játszódó eseményeket. 
A regényről adott egyik interjúban így beszélt a szerző: „Olyan alakokat képzeltem el főhősöknek, akik sok mindenben különböznek egymástól, ugyanakkor közös vonásuk, hogy meghasonlottak addigi eszméiket és világukat illetően. Ennek a helyzetnek és lelki állapotnak az ábrázolására pedig különösen alkalmas egy olyan időszak, amikor a polgári idill és a boldog békeidők világa előbb egy, a korábbihoz nem mérhető nagyságrendű háborúban, aztán forradalomban, majd vörös-, illetve fehérterrorban ér véget.”