Nyirő-könyvtár Udvarhelyen
Mint arról lapunk korábban beszámolt, élénk vita bontakozott ki az erdélyi kulturális közéletben arról, vajon helyes-e könyvtárat elnevezni Nyirő Józsefről. Nos, vita ide, vita oda, március elején Székelyudvarhely Önkormányzata a városi könyvtárat a „székely apostolról” nevezte el.

Kép forrása
A székelyudvarhelyi városháza szerint Nyirő politikai szerepéről ugyan sok „mende-monda” kering, de a román ügyészség hivatalos határozatban mondta ki, hogy semmilyen terhelő adat nem létezik. A dokumentum szerint: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyirő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában”.
A székelyudvarhelyi önkormányzat testület az Orbán Árpád alpolgármester által beterjesztett határozatával –, amelyet tizenhat képviselő támogatott, s amellyel kapcsolatban ketten tartózkodtak – március első napjaiban Nyirő Józsefről nevezte el a város könyvtárát.

Kép forrása
A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal nem tart attól, hogy döntéséből gondjaik származnának, noha a névválasztást a prefektusi hivatalban működő névadó bizottság is negatívan véleményezte, illetve az Elie Wiesel Holokausztkutató Központ is tiltakozott ellene.
A polgármesteri hivatal az ellenvéleményekkel szemben kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy elsősorban az íróról szeretnének megemlékezni, akinek „irodalmi tevékenységét kell nézni”, amely a hivatal szerint „Székelyudvarhelynek, Székelyföldnek, a magyar nemzetnek fontos”, hiszen az író „a székely nép krónikása volt, ő volt a székely apostol”, emellett pedig „az erdélyi természet és történelem, az erdélyi ember és lélek krónikása akart lenni.”A székelyudvarhelyi városháza szerint Nyirő politikai szerepéről ugyan sok „mende-monda” kering, de a román ügyészség hivatalos határozatban mondta ki, hogy semmilyen terhelő adat nem létezik. A dokumentum szerint: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyirő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában”.
A székelyudvarhelyi önkormányzat testület az Orbán Árpád alpolgármester által beterjesztett határozatával –, amelyet tizenhat képviselő támogatott, s amellyel kapcsolatban ketten tartózkodtak – március első napjaiban Nyirő Józsefről nevezte el a város könyvtárát.
Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban