Kép forrása

Életnagyságú bronz szobrot állítottak ugyanis a dán fővárosban Szendrey Júliának, aki elsőként fordította magyarra a közkedvelt dán meseíró, Hans Christian Andersen meséit. 
Az ifjú Júliáról tudjuk, hogy kitűnően zongorázott, beszélt idegen nyelveket és jól táncolt, tehát minden tulajdonság meg volt benne, hogy társaságban szerepelhessen. Ő mégis kerülte az embereket, és legboldogabbnak akkor érezte magát, ha a zongorája mellé ülhetett, vagy a fák árnyékában Heinrich Heine verseit és George Sand regényeit olvashatta. 
Petőfi mellett sem bontakozhatott ki, elnyomta tehetségét zseniális párjának ragyogása. Petőfi halála után vált maga is irodalmi jelentőségű alkotóvá. 1856-ban jelentette meg Andersen-fordításait, olyan mesékkel, mint A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit is.
A most felavatott Szendrey szoborkompozíció része egy asztalka, azon pedig egy nyitott könyv, amelyből Andersen néhány ismert meséjének alakjai emelkednek ki. Látható a fenyőfa, a rendíthetetlen ólomkatona és a táncosnő, illetve néhány borsószem is, a Borsószem hercegkisasszony mesére utalva. Mivel Szendrey Júlia költő is volt, így jobb kezében a szobor néhány papírlapot tart, ezen saját művei vannak. A szobor arcát a rendelkezésre álló rajzok és festmények alapján mintázta meg a művész. A százkilencven éve született költő-műfordítónak állított bronz emlékmű Kligl Sándor szegedi szobrászművész alkotása.