A Costa legjobb regénye
Lecsúszott a Man Booker-díjról, de most Costa legjobb regénye lett a Snapchat-nemzedék Salingerének is nevezett Sally Rooney könyve. A huszonhét éves író egyébként az irodalmi díj történetének legfiatalabb szerzője.

Kép forrása
Sally Rooney a Normal People című könyvének köszönheti a most megkapott elismerést. A kötet várhatóan még az idén megjelenik magyarul is. A regény egyébként két írországi fiatalról szól, akik ugyanabban a városban nőnek fel, de a földrajzi közelség ellenére két nagyon különböző világból származnak. A történet érdekessége, hogy hosszan vezeti a fiatalok eltérő életútját és különös kapcsolatát. A könyv sikerét tükrözi, hogy máris lecsapott rá a filmszakma: a Normal People-ből az Oscar-díjas Lenny Abrahamson készít filmet a BBC megbízásából.
A könyv tavaly felkerült a Man Booker-díj úgynevezett hosszúlistájára is, de a rövidített listán már nem szerepelt, szóval azért most itt be kell ismerni, hogy felvezető mondatunk kicsit marketing-ízű lett. A „lecsúszás” nem egészen ezt jelenti, de kétségtelen, hogy Sally Rooney a jelöltek között volt. És persze azt is el kell mondanunk, hogy a Costa Év Könyve díja jelentené az igazi elismerést, arra figyel a könyves sajtó, most viszont a Normal People a Costa legjobb regénye lett. A Costa összesen öt kategóriában adott ki díjat. A Legjobb első regény Stuart Turto: The Seven Deaths of Evelyn Hardcastle, a Legjobb életrajz: Bart van Es: The Cut Out Girl, a Legjobb verseskötet: J.O. Morgan: Assurances, a Legjobb gyerekkönyv: Hilary McKay: The Skylarks’ War és a Legjobb regény lett Rooney könyve.

A hét díjazott egyike január végén fogja megkapni Costa Év Könyve díját.
Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban